Édesburgonyás brownie recept
recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejDiófélék

Édesburgonyás brownie

60 perc
6 adag
Megfizethető
2023. 11. 18.
Frissítve: 2024. 10. 23.

Elkészítés

  1. Az édesburgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, puhára főzzük, majd kihűtjük. Botmixerrel pépesítjük.
  2. A tojásokat a cukorral és a vanília kivonattal habosra keverjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az édesburgonya pürét, az olvasztott kókuszolajat és a natúr joghurtot.
  3. A lisztet, a zabpehelylisztet, a sütőport és a kakaóport összekeverjük, majd a tésztához adjuk.
  4. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.
  5. A krémhez az édesburgonyapürét, a kókuszkrémet, a cukrot és a kakaóport botmixerrel egyneműre keverjük, majd a kihűlt brownie tetejére kenjük.
  6. Apróra vágott étcsokival és dióval (esetleg mogyoróval, mandulaforgáccsal, vagy kesudióval) megszórjuk.

 

Megjegyzés
Az édesburgonya többek között azért zseniális alapanyag, mert rengetegféleképpen felhasználható. Amellett, hogy isteni levesek, főételek és köretek készíthetők belőle, a desszerteket is felturbózhatod vele. Ez a brownie nálunk például hatalmas kedvenc - a kakaós kókuszkrémmel és a ropogós dió- és étcsokidarabokkal a tetején egyszerűen mennyei. Senki nem mondaná meg, hogy a süti tésztájába és a krémbe is csempésztünk édesburgonyát!

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Citromos álom
Recept
Egyszerű

Citromos álom

15 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Csokis keksztorta sütés nélkül
Recept
Egyszerű

Csokis keksztorta sütés nélkül

40 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Citromos-kekszes kocka
Recept
Egyszerű

Citromos-kekszes kocka

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Túrós pite
Recept
Rafinált

Túrós pite

50 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Puncsos mignon
Recept
Egyszerű

Puncsos mignon

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Körtés-kókuszos kevert süti
Recept
Egyszerű

Körtés-kókuszos kevert süti

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Citromos álom recept
Recept
Egyszerű

Citromos álom

15 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Citromos-kekszes kocka recept
Recept
Egyszerű

Citromos-kekszes kocka

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Túrós pite  recept
Recept
Rafinált

Túrós pite

50 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Puncsos mignon recept
Recept
Egyszerű

Puncsos mignon

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Körtés-kókuszos kevert süti recept
Recept
Egyszerű

Körtés-kókuszos kevert süti

50 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Csokis körtés kocka recept
Recept
Egyszerű

Csokis körtés kocka

60 perc
|
8 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Kapros-sajtos káposztasaláta  recept
Recept
Egyszerű

Kapros-sajtos káposztasaláta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sörben párolt oldalas recept
Recept
Egyszerű

Sörben párolt oldalas

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.