Diókrémes szelet recept
recept
Bonyolult
Glutént tartalmazó gabonafélékTojásTejDiófélék

Diókrémes szelet

75 perc
8 adag
Költséges
2022. 11. 27.

Elkészítés

  1. A diókrémes szelet elkészítéséhez a vajat, a mézet, a porcukrot, a vaníliás cukrot, az egész tojást és a sárgáját egy edénybe tesszük, majd állandó kevergetés mellett, kisebb lángon addig melegítjük hogy a cukor és a vaj felolvadjon. Levesszük a tűzről, és langyosra hűtjük.
  2. A lisztet és a szódabikarbónát összekeverjük, majd egy tálba szitáljuk. Ezután hozzáöntjük az éppen csak langyos keveréket, majd alaposan összegyúrjuk a tésztát. (Először kicsit ragad, de a végén egy sima tésztát fogunk kapni.) Ezután elosztjuk 3 egyenlő részre, majd gyors mozdulatokkal gombóccá gyúrjuk.
  3. Egy sütőpapírt gyengén megszórunk liszttel, majd 20x30 cm nagyságúra nyújtjuk az egyik tésztagombócot. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes hőmérsékleten, 10-12 perc alatt világos színűre sütjük. (Én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem).
  4. A sütőből kivéve egy rácsra csúsztatjuk, és kihűtjük. A másik két tésztagombóccal is ugyanígy járjunk el.
  5. A krémhez a diót a sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten, pár perc alatt megpörköljük. Ezután kihűtjük, majd ledaráljuk. (Kicsivel több diót pörköljünk, hogy maradjon majd a sütemény tetejére is).
  6. A mascarponét habosra keverjük a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd hozzákeverjük a darált diót és a fahéjat is. Ezután tegyük félre addig, amíg elkészül a főzött krém.
  7. A lisztet simára keverjük a tej felével, majd hozzáadagoljuk a maradék tejet is. Ezután hozzákeverjük a kristálycukrot és a tojássárgákat is, majd kisebb lángon, állandó keverés mellett sűrűre főzzük a krémet, majd állandó kevergetéssel kihűtjük.
  8. Az előzőleg kikevert mascarponekrémhez ezután apránként hozzákeverjük a teljesen kihűlt, főzött krémet. Kiveszünk belőle 3 evőkanálnyit, és félretesszük.
  9. Az egyik tésztalapot belehelyezzük a tepsibe, aminek a hátán megsütöttük a lapokat, majd rákenjük egyenletesen a krém felét. Ezután ráhelyezzük a második tésztalapot, majd rákenjük a maradék krémet. Végül ráhelyezzük a harmadik tésztalapot, és megkenjük vékonyan az előzőleg félretett 3 evőkanál krémmel, majd megszórjuk apróra vágott dióval, és megcsorgatjuk az olajjal felolvasztott csokoládéval.
  10. Az elkészült süteményt ezután kb. 24 órára hűvös helyre tesszük, hogy a tészta kellően megpuhuljon, és az ízek jól összeérjenek.


Megjegyzés
Én két sütőpapírt használok egyszerre, így ameddig az egyik tészta sül, kitudom nyújtani a másikat. Ezzel a módszerrel le tudjuk rövidíteni a sütési időt. Nagyon finom, krémes sütemény, melyet pár napig a hűtőben vagy hűvös helyen tárolhatunk mielőtt tálalnák.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Tiramisutorta
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Túrógombóc
Recept
Egyszerű

Túrógombóc

80 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Dödölle
Recept
Bonyolult

Dödölle

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Szilvás gombóc krumplis tésztából
Recept
Rafinált

Szilvás gombóc krumplis tésztából

90 perc
|
4 adag
|
Átlagos
A legfinomabb eperkrémleves
Recept
Egyszerű

A legfinomabb eperkrémleves

15 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Tejfölös karfiolleves
Recept
Egyszerű

Tejfölös karfiolleves

40 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Hasonló receptek

Dióhabos ostya recept
Recept
Egyszerű

Dióhabos ostya

45 perc
|
35 adag
|
Olcsó
Darás krémes recept
Recept
Egyszerű

Darás krémes

90 perc
|
6 adag
|
Olcsó
Diós-mazsolás kenyér recept
Recept
Rafinált

Diós-mazsolás kenyér

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Egyszerű diós-almás kocka recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű diós-almás kocka

60 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Banános muffin dióval recept
Recept
Egyszerű

Banános muffin dióval

30 perc
|
12 adag
|
Átlagos
Hájas tészta  recept
Recept
Rafinált

Hájas tészta

65 perc
|
6 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.