A cukkinifasírt sütőben is könnyedén elkészíthető. Ehhez első lépésként megmossuk a cukkinit, majd szárazra töröljük és a két végét levágjuk. Vásárlásnál figyeljünk arra, hogy kisebb, gyengébb cukkinit válasszunk.
Miután szárazra töröltük a cukkinit, egy nagylyukú reszelőn lereszeljük, de aprítógéppel is összevághatjuk.
A lereszelt cukkinit meghintjük egy kevés sóval és állni hagyjuk egy negyedórán keresztül. Ezután kinyomkodjuk a zöldségből a felesleges nedvességet.
A cukkinifasírt recept következő lépéseként a tojásokat beleütjük egy tálba, villával felverjük. Összedolgozzuk a cukkinivel, a liszttel, a felaprított kaporral, továbbá egy kevés sóval és borssal és 2 evőkanál olívaolajjal.
Ha különlegessebbé szeretnénk tenni, akkor sajtos cukkinifasírtot is készíthetünk úgy, hogy belereszelünk 10 dkg sajtot.
A masszából kis gombócokat formázunk, majd kicsit lelapítjuk.
Egy tepsire sütőpapírt terítünk, ráhelyezzük a cukkinifasírtokat és a tetejüket megkenjük a maradék olívaolajjal.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, behelyezzük a tepsit és kb 40 percig sütjük a fasírtokat. Félidőben megfordíthatjuk egy szilikonlapáttal, hogy minden oldala megpiruljon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.