Csülökkocsonya szilveszterre recept
recept
Mester

Csülökkocsonya szilveszterre

120 perc
0 adag
Átlagos
5
2010. 12. 31.

Elkészítés

Elkészítés: Csülkünket hideg vízben feltesszük főni. Az ételízesítővel, a paprikakrémmel és a borssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk a kétféle hagymát is, a fokhagymát pucoltan, a vöröshagymát héjastól. Kis lángon puhára főzzük, levéből kiemeljük, kihűtjük, kicsontozzuk.

A 6 tojásból rántottát készítünk. Magunkhoz veszünk 8 deciliternyi főzőlevet, megkóstoljuk, ha kell, utánasózunk, valamint még tüzesíthetjük is egy kicsit. Egy alkalmas fazékban megforrósítjuk, a zselatint állandó keverés mellett beleszórjuk, kis lángon 2-3 percig főzzük. No, most ez a lé eléggé zavaros lesz, de ne ijedjünk meg, vérprofi módon tisztára fogjuk varázsolni, a derítés nevű konyhai manőverrel. Tehát: a tojásfehérjét félig habbá verjük, közben a paradicsompürét is beleforgatjuk. A zselatinos főzőlébe öntjük, és gyöngyöző forralással 10 percig főzzük. A tűzhelyről lehúzva 10 percig pihentetjük, majd szűrőruhán (etaminon) átszűrjük, és kissé hűlni hagyjuk.

Eddigre már a csülök és a rántotta is kihűlt, így mindkettőt kis kockákra vágjuk. Előkapunk egy jól fejlett őzgerincformát, megnedvesített celofánnal kibéleljük, és a felkockázott hozzávalókat belerakjuk. Ráöntjük a kocsonyalevet, addig ügyeskedünk, amíg mindenhova befolyik. Hűtőszekrényben megdermesztjük.

Tálaláskor deszkára fordítjuk, majd forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Kínáljunk mellé friss, puha kenyeret, ecetes tormát, és egy-két korsó jóféle világos sört.

Megjegyzés
A receptet Dzsafi küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Mákos-túrós kuglóf
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Egyben sült fasírt glazúrral recept
Recept
Rafinált

Egyben sült fasírt glazúrral

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba recept
Recept
Egyszerű

Kéksajtkrémmel és pirított baconnel töltött gomba

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Rusztikus pizza recept
Recept
Rafinált

Rusztikus pizza

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Gombakrémleves egyszerűen recept
Recept
Egyszerű

Gombakrémleves egyszerűen

30 perc
|
8 adag
|
Átlagos
Olasz karneváli sütemény cukormentesen (Castagnole fritte) recept
Recept
Egyszerű

Olasz karneváli sütemény cukormentesen (Castagnole fritte)

30 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
Szilvás hájas recept
Recept
Mester

Szilvás hájas

110 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss receptek

Mákos-túrós kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs  recept
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással recept
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Tiramisutorta recept
Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Spenóttal töltött palacsinta  recept
Recept
Egyszerű

Spenóttal töltött palacsinta

85 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.