Csokis-meggyes szelet recept
recept
Mester

Csokis-meggyes szelet

120 perc
12 adag
Költséges
2020. 06. 24.

Elkészítés

  1. A tésztához felolvasztjuk a vajat a csokoládéval, kissé hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a többi alapanyagot és 1 csipet sót. 180 fokosra előmelegített sütőben 25 percig sütjük. Akkor jó, ha a beleszúrt fogpiszkálóra még ragad tészta.
  2. A csokiszószhoz lábasba tesszük az összes hozzávalót, addig melegítjük, míg homogén állagú mártást nem kapunk. A kihűlt brownie-t félbevágjuk, és a csokiszósszal megkenjük.
  3. A meggycsíkokhoz felforraljuk a meggylevet a citrom héjával, pár csepp citromlével és a cukorral. A keményítőt kikeverjük a vaníliavelővel és 1 merőkanál forró meggylével. A többihez adjuk, visszatesszük a tűzre, és sűrűre főzzük. Habzsákba töltjük, a brownie-ra csíkokat nyomunk belőle, végül ráültetjük a meggyszemeket.
  4. A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A meggyet leturmixoljuk, majd felmelegítjük benne a kinyomkodott zselatint. Hozzáadjuk a sajtkrémet, a joghurtot és 1,75 dl kemény habbá vert tejszínt. A meggycsíkokra rétegezzük, a megmaradt tejszínnel bevonjuk, és a brownie másik felével befedjük. A megmaradt csoki szósszal díszítjük, és 4 órára a hűtőbe tesszük.

még több meggyes süti >>>

csokis finomságok >>>

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Recept
Egyszerű

Tiramisutorta

75 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Recept
Bonyolult

Zöldborsós tésztatorta

100 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Ricottás tortellini

20 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Rafinált

Vadász szelet

120 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Olasz kávékrém

10 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Spenóttal-sajttal töltött csirkemell

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Recept
Bonyolult

Kávés creme brulée

120 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Recept
Bonyolult

Hartyáni krémes

60 perc
|
6 adag
|
Költséges
Recept
Egyszerű

Kávés brownie

60 perc
|
5 adag
|
Megfizethető
Recept
Mester

Túró Rudi torta

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Bonyolult

Parlament szelet (diós-nutellás süti)

90 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Recept
Mester

Oreós-tejszínes krémes

60 perc
|
12 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Recept
Egyszerű

Meggyes-kakaós kevert sütemény

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Sült csirkecomb tésztaágyon

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Egyedényes cukkinis tészta

30 perc
|
2 adag
|
Átlagos
Recept
Bonyolult

Töltött cukkini darált húsos raguval

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Recept
Egyszerű

Bolognai spagetti darált hússal

90 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Recept
Egyszerű

Fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos

75 perc
|
4 adag

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.