recept
Egyszerű

Citromos posset
Hozzávalók
A tálaláshoz:
Elkészítés
- A citromos posset készítéséhez a citromokat megmossuk, szárazra töröljük és hosszában félbevágjuk. A belsejüket kés és kanál segítségével óvatosan eltávolítjuk úgy, hogy a citrom héja ép és sértetlen maradjon. A kinyert citromlevet és gyümölcshúst félretesszük.
- A citromok héjából vékonyan levágunk egy egyenes szeletet, de ügyeljünk rá, hogy ne vágjuk át teljesen. Ez lesz majd a kehely talpa, ugyanis a héjba töltjük bele majd a krémet.
- A habtejszínt és a kristálycukrot kevergetve felforraljuk. Ízesítjük egy csipet sóval, ez kiemeli az édes ízeket. Amikor felforrt, mérsékeljük a hőt, és 3 percig gyöngyözve forraljuk. Közben többször megkeverjük, hogy a cukor teljesen feloldódjon, és a tejszín ne fusson ki.
- Lehúzzuk a lábast a tűzről, és hozzáadjuk a frissen facsart citromlevet és a finomra reszelt citromhéjat, majd habverővel vagy spatulával alaposan elkeverjük. A sav hatására a tejszín rövid idő alatt elkezd sűrűsödni.
- A krémet 5–10 percig pihentetjük, majd sűrű szövésű szűrőn átszűrjük, hogy teljesen sima, selymes állagot kapjunk.
- A citromhéjtálkákat egy kisebb tálcára vagy olyan tányérra helyezzük, amelyben nem tudnak elbillenni, majd óvatosan megtöltjük őket a még folyékony citromkrémmel.
- Hűtőszekrénybe tesszük, és legalább 4 órán keresztül hűtjük, amíg a posset teljesen megdermed. A legbiztosabb eredmény érdekében akár egy éjszakán át is hűthetjük.
- A citromos posset tálalásakor több lehetőségünk is van. A megdermedt krém tetejére szórhatunk morzsolt vajas kekszet és tehetünk rá friss gyümölcsöket, valamint mentalevelet. A posset tetejére szórhatunk cukrot is, amit érdemes zsebsárkánnyal megkaramellizálni és akkor olyan desszertet kapunk mint a crème brûlée.
Nézd meg videón is, hogyan készül a citromos posset:
Megjegyzés
Krémes, frissítő és elképesztően citromos – ez a citromposset az a desszert, amihez alig kell néhány hozzávaló, mégis olyan látványos, hogy garantáltan mindenki megjegyzi.























