Burgonyagombóc leves másként recept
recept
Bonyolult

Burgonyagombóc leves másként

30 perc
0 adag
Átlagos
4.3
2003. 10. 16.

Elkészítés

Elkészítés: A szalonnát apró kockákra vágjuk, zsírjára sütjük, megdinszteljük benne a felaprózott vöröshagymát, és egy pillanatra a zellerleveleket is megkapatjuk (csak a fele levelet szórjuk bele), ráhintünk egy kanál lisztet, majd a tűzről lehúzva megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1,5-2 l vízzel és sózzuk, illetve ételízesítőt teszünk bele, majd visszamehet a tűzre.
A burgonyát előre megfőzzük sós vízben és összetörjük. Amikor kihűlt, fűszerezzük, belegyúrunk 1 tojást, a maradék zellerlevelet apróra vágva, és annyi lisztet, hogy lágy tésztát kapjunk.
Vizes kézzel apró gombócokat formálunk, és a zubogó levesbe tesszük őket. Amint a gombócok megfőttek (kb. az utolsó gombóc után 4-5 perccel) készen is van, lehet tálalni. Akkor igazán jó, ha a gombócok lágyak maradnak, nem keményednek meg.

Jó étvágyat!

Megjegyzés
Nálunk mindig akkor van, amikor előző napról marad burgonyapüré, vagy ha nudlit, illetve szilvásgombócot csinálunk. Én szoktam egy kis guyáskrémet is nyomni a lébe, mielőtt beleteszem a gombócokat, még ízletesebb lesz tőle! A receptet Gitka küldte. Köszönjük!

Recept értékelése

4.3 / 5

3 értékelés

Ajánljuk még

Cubano szendvics
Recept
Bonyolult

Cubano szendvics

170 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gomba gyros
Recept
Egyszerű

Gomba gyros

15 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel
Recept
Rafinált

Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Francia szaftos tarja recept
Recept
Egyszerű

Francia szaftos tarja

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Gluténmentes gnocchi baconos szűzérmével recept
Recept
Bonyolult

Gluténmentes gnocchi baconos szűzérmével

90 perc
|
4 adag
|
Költséges

Friss receptek

Cubano szendvics recept
Recept
Bonyolult

Cubano szendvics

170 perc
|
2 adag
|
Megfizethető
Gomba gyros recept
Recept
Egyszerű

Gomba gyros

15 perc
|
2 adag
|
Olcsó
Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel  recept
Recept
Rafinált

Körtés-kéksajtos quiche vadzöldségekkel

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron recept
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.