recept
Egyszerű
Glutént tartalmazó gabonafélékGluténTojásTejDiófélék

Barackos pite pirított mandulával

75 perc
4 adag
Átlagos
2025. 07. 04.

Elkészítés

  1. A barackos pite receptjének elkészítéséhez a mandulát először száraz serpenyőben megpirítjuk, hagyjuk kihűlni, majd durvára vágjuk.
  2. A sárgabarackokat kimagozzuk.
  3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és egy közepes méretű tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
  4. Egy tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral, a sóval és a reszelt narancshéjjal.
  5. Egy másik tálban kihabosítjuk a puha vajat a cukorral, majd egyenként belekeverjük a tojásokat és a vaníliakivonatot.
  6. A tojásos masszához öntjük a szódavizet, majd összedolgozzuk a lisztes keverékkel, és a pirított mandula kétharmadával.
  7. A tésztát az előkészített tepsibe simítjuk, és a tetejét kirakosgatjuk fél barackokkal úgy, hogy a vágott felük legyen felfelé.
  8. A barackos pite tetejére szórjuk a maradék mandulát, és a tepsit az előmelegített sütőbe tesszük.
  9. Szép pirosra sütjük a süteményt kb. 45 perc alatt, de tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e.
  10. Rácson hagyjuk kihűlni, megszórjuk porcukorral és kockákra vágva tálaljuk a sárgabarackos, mandulás pitét.

Nézd meg videón, hogyan készül a barackos pite pirított mandulával!

 

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Olasz almatorta
Recept
Egyszerű

Olasz almatorta

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés-joghurtos kocka
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-joghurtos kocka

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Mákos-túrós kuglóf
Recept
Egyszerű

Mákos-túrós kuglóf

85 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Pudingos-cseresznyés tekercs
Recept
Bonyolult

Pudingos-cseresznyés tekercs

65 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Tejfölös pite csokoládémártással
Recept
Egyszerű

Tejfölös pite csokoládémártással

50 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Citromos tiramisu
Recept
Egyszerű

Citromos tiramisu

60 perc
|
8 adag
|
Megfizethető

Hasonló receptek

Kókuszos áfonyatorta  recept
Recept
Egyszerű

Kókuszos áfonyatorta

65 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Barackos-túrós őzgerinc babapiskótával recept
Recept
Egyszerű

Barackos-túrós őzgerinc babapiskótával

30 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sárgabarack-krémleves tejszín nélkül recept
Recept
Bonyolult

Sárgabarack-krémleves tejszín nélkül

55 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Meggyes rácsos pite recept
Recept
Rafinált

Meggyes rácsos pite

70 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Omlós cseresznyés-vaníliás pite  recept
Recept
Bonyolult

Omlós cseresznyés-vaníliás pite

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kókusztekercs darált mandulával recept
Recept
Egyszerű

Kókusztekercs darált mandulával

20 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss receptek

Hetényi lakodalmas kalács recept
Recept
Mester

Hetényi lakodalmas kalács

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Töltött bundás kenyér recept
Recept
Egyszerű

Töltött bundás kenyér

25 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Házi cukkinikrém recept
Recept
Egyszerű

Házi cukkinikrém

45 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Olasz almatorta recept
Recept
Egyszerű

Olasz almatorta

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Cseresznyés-joghurtos kocka  recept
Recept
Egyszerű

Cseresznyés-joghurtos kocka

80 perc
|
12 adag
|
Megfizethető
Kapros-sajtos káposztasaláta  recept
Recept
Egyszerű

Kapros-sajtos káposztasaláta

20 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.