Banánpite glutén- és laktózmentesen recept
recept
Rafinált
TojásTej

Banánpite glutén- és laktózmentesen

90 perc
8 adag
Átlagos
2022. 02. 03.

Elkészítés

  1. A babánpite tésztájához a hozzávalókat összemorzsoljuk és összegyúrjuk, majd frissen tartó fóliába tesszük, és berakjuk a hűtőbe 1 órát pihenni.
  2. Miután ez megvolt, kivesszük a hűtőből és nagyon óvatosan megpróbáljuk kinyújtani. (Ne ijedjünk meg, ha nem sikerül, akkor a darabkákat a tortaformába lapogatjuk (én egy 18 cm átmérőjű tortaformát használtam), úgy, hogy az alján szétlapítottam a tésztát és körbe a szélére is tettem elég magasan, kb. 4 ujjnyian, hogy amikor beleöntjük a tölteléket, szépen körbeölelje azt a perem.)
  3. A tésztát megszurkáljuk villával és egy picit elősütjük, kb. 5 percig.
  4. A töltelék hozzávalóit bele öntjük egy turmixba, vagy botmixerrel elkeverjük. (Én nem tettem bele plusz cukrot, mert a banán elég édes volt, de ízlés szerint tehetünk még hozzá.)
  5. Kivesszük a sütőből a tésztát, és már mehet is bele a töltelék mix., majd visszatesszük a sütőbe. Akkor jó, amikor a közepe már nem remeg, ha megmozgatjuk.
  6. Kivesszük a sütőből, hagyjuk egy picit pihenni, addig elkészítjük a tetejére a tojáshabot. A tojások fehérjét elkezdjük felverni kemény habbá, úgy, hogy közben a porcukrot fokozatosan hozzáadjuk és a citromlevet is. Akkor jó, amikor fényes kemény habot kapunk a végén.
  7. A habot egy habzsákba tesszük, és kis halmokat nyomunk a piténk tetejére, de el is kenhetjük a tetején. Így visszatesszük a sütőbe, úgy, hogy a hőfokot levesszük kb. 100 fokra és csak egy kicsit kiszárítjuk a habot a pite tetején. Amikor egy kicsit már megszáradt akkor kivehetjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, úgy szeleteljük.


Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Hasonló receptek

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron recept
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Rózsapalacsinta recept
Recept
Bonyolult

Rózsapalacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos

Friss receptek

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve  recept
Recept
Egyszerű

Tepsiben sült burgonya újhagymás túróval töltve

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal recept
Recept
Egyszerű

Sajtos-sonkás rakott tészta karfiollal

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Répatorta ízű macaron recept
Recept
Mester

Répatorta ízű macaron

135 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Rózsapalacsinta recept
Recept
Bonyolult

Rózsapalacsinta

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Mediterrán leveles csiga recept
Recept
Egyszerű

Mediterrán leveles csiga

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Francia szaftos tarja recept
Recept
Egyszerű

Francia szaftos tarja

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.