Babos-csülkös káposztaleves recept
recept
Rafinált
Tej

Babos-csülkös káposztaleves

120 perc
4 adag
Átlagos
2023. 10. 19.

Elkészítés

  1. A babot előző este beáztatjuk, majd közvetlenül főzés előtt leöntjük róla a vizet.
  2. A füstölt csülköt (nyers) kisebb kockákra vágjuk. A sárgarépát megpucoljuk, majd vékonyan felkarikázzuk. A vöröshagymát megpucoljuk, majd apróra vágjuk. A savanyú káposzta levét kinyomkodjuk, majd ízlés szerint felvágjuk. (Én kisebb darabokra vágtam, hogy ne legyenek olyan hosszú káposztaszálak.)
  3. Az olajat felhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és megpároljuk. Ezután hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát, pár percig pároljuk, majd megszórjuk a liszttel és a pirospaprikával, alaposan összekeverjük, majd felöntjük a vízzel.
  4. Ezután beletesszük a felkockázott füstölt csülköt, a babérlevelet, a borókabogyót, az ételízesítőt, a Piros Aranyat, és félpuhára főzzük.
  5. Amikor a csülök félpuhára főtt, hozzáadjuk a babot, megsózzuk, és tovább főzzük, majd amikor a bab már félig megpuhult, hozzáadjuk a savanyú káposztát is, és készre főzzük a levest. 
     
Megjegyzés
A sózással óvatosan bánjunk, mert a csülök, és a savanyú káposzta is sós. Vizet ízlés szerint öntsünk hozzá, annak függvényében, hogy sűrűbben vagy több lével szeretnénk tálalni az elkészült levest.Tálalás előtt merjük tányérba a levest, majd ízlés szerint egy szelet kenyérrel, esetleg frissen kisült pogácsával kínáljuk. Ízlés szerint egy kanál tejföllel is megbolondíthatjuk a levesünket, mert elrontani biztosan nem fogja.

Recept értékelése

0 / 5

0 értékelés

Ajánljuk még

Brassói csirkemellből
Recept
Egyszerű

Brassói csirkemellből

70 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

23 órája

Bográcsos vegyes pörkölt
Recept
Rafinált

Bográcsos vegyes pörkölt

225 perc
|
4 adag
|
Költséges
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.12.

Tejszínes csirke spárgával
Recept
Egyszerű

Tejszínes csirke spárgával

30 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.10.

Epres blondie, a szőke brownie
Recept
Egyszerű

Epres blondie, a szőke brownie

40 perc
|
6 adag
|
Átlagos
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.09.

Hagymás rostélyos csirkemellből
Recept
Egyszerű

Hagymás rostélyos csirkemellből

30 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.09.

Egyszerű epres muffin
Recept
Egyszerű

Egyszerű epres muffin

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.08.

Hasonló receptek

Szuper káposztaleves recept
Recept
Rafinált

Szuper káposztaleves

150 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Kósa Kolos szerző profilképe

Kósa Kolos

|

2024.11.03.

Sült csülök Pékné módra recept
Recept
Bonyolult

Sült csülök Pékné módra

120 perc
|
4 adag
|
Költséges
CSEH JÁNOS szerző profilképe

CSEH JÁNOS

|

2023.10.24.

Babos pulykaragu recept
Recept
Egyszerű

Babos pulykaragu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2023.01.20.

Toszkán bableves recept
Recept
Egyszerű

Toszkán bableves

75 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2023.01.19.

Hagyma és almaágyon sült csülök recept
Recept
Egyszerű

Hagyma és almaágyon sült csülök

120 perc
|
4 adag
|
Költséges
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2021.12.28.

Friss receptek

Taco házilag recept
Recept
Bonyolult

Taco házilag

60 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Joghurtos-cseresznyés kuglóf recept
Recept
Egyszerű

Joghurtos-cseresznyés kuglóf

80 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

4 órája

Betyáros rántott csirkemell recept
Recept
Bonyolult

Betyáros rántott csirkemell

50 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

9 órája

Hideg eperkrémleves túrógombóccal recept
Recept
Rafinált

Hideg eperkrémleves túrógombóccal

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

21 órája

Brassói csirkemellből recept
Recept
Egyszerű

Brassói csirkemellből

70 perc
|
3 adag
|
Átlagos
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

23 órája

Gőzgombóc szilvalekvárral recept
Recept
Rafinált

Gőzgombóc szilvalekvárral

40 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Sepsi Balázs szerző profilképe

Sepsi Balázs

|

Tegnap, 12:55

Fahéjas cseresznyelekvár recept
Recept
Egyszerű

Fahéjas cseresznyelekvár

75 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2025.05.12.

Bográcsos vegyes pörkölt recept
Recept
Rafinált

Bográcsos vegyes pörkölt

225 perc
|
4 adag
|
Költséges
Vidék íze szerző profilképe

Vidék íze

|

2025.05.12.

Krumplis pite recept
Recept
Egyszerű

Krumplis pite

40 perc
|
4 adag
|
Olcsó
Jasinka Ádám szerző profilképe

Jasinka Ádám

|

2025.05.11.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.