Ausztrál kókuszkocka (Lamington) recept
recept
Egyszerű

Ausztrál kókuszkocka (Lamington)

120 perc
32 adag
Megfizethető
5
2020. 11. 11.

Elkészítés

  1. A tojásokat a cukorral tálba tesszük, és gyöngyöző vízfürdőben habverővel habosra verjük 5-10 perc alatt. A vízfürdőből kivéve konyhai robotgéppel a legmagasabb fokozaton keverjük további kb. 10 percig, amíg a háromszorosára dagad. Ezután több részletben rászitáljuk a lisztet, és egy fémkanállal óvatosan a masszába forgatjuk. Az utolsó adag liszt hozzáadása előtt beledolgozzuk a felolvasztott vajat.
  2. A masszát elosztjuk két vékonyan kikent 20x20 cm-es formában, és a 190 fokra előmelegített sütő középső részében 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. A tésztát a formában rácsra állítva hűlni hagyjuk 10 percig, majd kiborítjuk a rácsra, és teljesen kihűtjük.
  3. A bevonathoz a durvára aprított étcsokoládét a tejszínnel együtt vízfürdőben megolvasztjuk, óvatosan simára keverjük, majd meleg helyre tesszük.
  4. A kókuszreszeléket egy tálcára szórjuk és eloszlatjuk. A kihűlt tésztát 5 cm-es kockákra vágjuk, két villa segítségével egyenként az olvasztott tejszínes csokoládéba mártjuk, majd a felesleget lecsepegtetjük. (Ha közben az olvasztott csokoládé szilárdulni kezd, visszatesszük a vízfürdőbe és átkeverjük.)
  5. A villára szúrt csokis kockákat minden oldalról a kókuszreszelékbe nyomkodjuk, majd rácsra téve száradni hagyjuk legalább 1 óra hosszat.

    Ajánljuk még:

KÓKUSZKOCKA, AHOGY A NAGYI KÉSZÍTI - ÍME AZ ALAPRECEPT VIDEÓN! >>>

11 BOMBAJÓ KÓKUSZOS SÜTEMÉNY 30 PERC ALATT! >>>

13 KÓKUSZOS DESSZERT AZ ÜNNEPI ASZTALRA: A POFONEGYSZERŰTŐL A KLASSZIKUSIG >>>

Megjegyzés
Száraz, hűvös helyen, légmentesen lezárt dobozban tárolva a sütemény 3 napig friss marad.

Recept értékelése

5 / 5

1 értékelés

Ajánljuk még

Kókuszos kevert süti
Recept
Egyszerű

Kókuszos kevert süti

60 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
Pataki Nóra szerző profilképe

Pataki Nóra

|

2025.04.12.

Kókusztekercs (sütés nélkül)
Recept
Egyszerű

Kókusztekercs (sütés nélkül)

30 perc
|
10 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2025.03.08.

Darázsfészek
Recept
Rafinált

Darázsfészek

120 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.11.16.

Krémes raffaelloszelet
Recept
Bonyolult

Krémes raffaelloszelet

70 perc
|
10 adag
|
Átlagos
 Fonty szerző profilképe

Fonty

|

2024.09.07.

Kókuszos kelt csiga
Recept
Rafinált

Kókuszos kelt csiga

120 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2024.08.20.

Nagymamám kókuszkockája
Recept
Egyszerű

Nagymamám kókuszkockája

55 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Mangi Anna szerző profilképe

Mangi Anna

|

2024.08.11.

Epres töltött kókuszkocka
Recept
Bonyolult

Epres töltött kókuszkocka

45 perc
|
15 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.14.

Epres Raffaello
Recept
Egyszerű

Epres Raffaello

45 perc
|
4 adag
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.05.19.

Hasonló receptek

Epres töltött kókuszkocka recept
Recept
Bonyolult

Epres töltött kókuszkocka

45 perc
|
15 adag
|
Megfizethető
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2024.06.14.

Kókuszkocka mézes tésztából recept
Recept
Bonyolult

Kókuszkocka mézes tésztából

90 perc
|
16 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2022.10.02.

Mézes kókuszkocka recept
Recept
Egyszerű

Mézes kókuszkocka

60 perc
|
10 adag
|
Megfizethető
Papikné Veress Andrea szerző profilképe

Papikné Veress Andrea

|

2021.10.22.

Kókuszkocka másképp recept
Recept
Egyszerű

Kókuszkocka másképp

80 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Baloghné Kele Judith szerző profilképe

Baloghné Kele Judith

|

2020.09.17.

Kókuszkocka, ahogy Edit készíti recept
Recept
Bonyolult

Kókuszkocka, ahogy Edit készíti

60 perc
|
0 adag
|
Megfizethető
Vass Lászlóné szerző profilképe

Vass Lászlóné

|

2019.10.09.

Kókuszkocka recept
Recept
Bonyolult

Kókuszkocka

90 perc
|
0 adag
|
Átlagos
Mindmegette   szerző profilképe

Mindmegette

|

2019.10.01.

Friss receptek

Répatorta cupcake grillázzsal recept
Recept
Rafinált

Répatorta cupcake grillázzsal

90 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

16 órája

Tojássaláta tésztatölcsérben recept
Recept
Egyszerű

Tojássaláta tésztatölcsérben

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Kard Sándorné szerző profilképe

Kard Sándorné

|

2025.04.12.

Csirkesaláta recept
Recept
Egyszerű

Csirkesaláta

45 perc
|
4 adag
|
Átlagos
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.12.

Sonkás-tojásos tésztasaláta recept
Recept
Egyszerű

Sonkás-tojásos tésztasaláta

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.12.

Csokikrémes choux  recept
Recept
Bonyolult

Csokikrémes choux

60 perc
|
7 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.11.

Baconös tojáskrém recept
Recept
Egyszerű

Baconös tojáskrém

25 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.11.

Citromos-bazsalikomos tarte recept
Recept
Rafinált

Citromos-bazsalikomos tarte

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.10.

Egyszerű máglyarakás recept
Recept
Egyszerű

Egyszerű máglyarakás

60 perc
|
6 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.10.

Nyuszis linzer recept
Recept
Egyszerű

Nyuszis linzer

30 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.09.

Banános répatorta recept
Recept
Bonyolult

Banános répatorta

120 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Lengyel Erika szerző profilképe

Lengyel Erika

|

2025.04.09.

Epres levelestészta-torta recept
Recept
Rafinált

Epres levelestészta-torta

185 perc
|
8 adag
|
Megfizethető
Farkasinszki Ildikó szerző profilképe

Farkasinszki Ildikó

|

2025.04.08.

Répatorta-tiramisu recept
Recept
Egyszerű

Répatorta-tiramisu

60 perc
|
4 adag
|
Megfizethető
Balogh-Nagy  Erzsébet szerző profilképe

Balogh-Nagy Erzsébet

|

2025.04.08.

Friss sztorik

Hozzávalók sikeresen mentve a bevásárlólistába!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.