Elkészítés: 1. A rizst kisebb edényben 2 evőkanál olajon pirítsuk meg, engedjük fel 4 dl forró vízzel, sózzuk, és fedjük le. Lassan főzzük 5 -10 percig, majd húzzuk le a tűzről, és fedő alatt pihentessük.
2. A káposztát szedjük leveleire, vágjuk ki torzsáját. A leveleket tegyük forró, sós vízbe, forrázzuk, majd csepegtessük le.
3. A húsraguhoz a hagymát tisztítsuk meg, vágjuk finomra, és forró olajon pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a darált húst, sózzuk, borsozzuk, és addig pároljuk, amíg elfő a leve. Szórjuk rá a lisztet, majd a tejjel és a tejföllel keverjük simára. Egyet forralunk rajta, majd keverjük össze a párolt rizzsel és a petrezselyemmel.
4. A palacsintához keverjük simára a tojást a liszttel és a tejjel, hogy jól terülő masszát kapjunk. Kiolajozott serpenyőben a szokásos módon süssük meg a palacsintákat.
5. A káposztaleveleket helyezzük a palacsintára, kenjük meg a rizses húsraguval, a széleit behajtva tekerjük fel, majd hagyományos módon- lisztbe, tojásba, morzsába forgatva panírozzuk be, és bő, forró olajban süssük meg.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!