Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Rablóhús egyszerűen

65 perc
egyszerű
megfizethető
8 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén

Elkészítés

  1. A hússzeleteket nagyobb kockákra vágjuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az ételízesítővel és egy kevés frissen aprított kakukkfűvel, majd hagyjuk állni, hogy az ízek jól átjárják.
  2. A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk, majd megszórjuk ízlés szerint sóval, összeforgatjuk, és hagyjuk pár percet állni.
  3. A vöröshagymát megtisztítjuk, vastagabb szeletekre vágjuk, majd egyenként becsomagoljuk a baconszeletekbe.
  4. Ezután ízlés szerint felváltva felhúzzuk egy nyársra a befűszerezett húst, a krumplit és a baconbe csomagolt vöröshagymát. A kétféle lisztet összekeverjük, majd alaposan beleforgatjuk a nyársakat.
  5. Egy nagyobb, magasfalú serpenyőbe öntjük az olajat, majd belehelyezzük az előzőleg lisztbe forgatott nyársakat. Kisebb lángon sütni kezdjük, majd kb. 20 perc után átfordítjuk a nyársakat, hogy a másik oldaluk is szép pirosra süljön.
  6. Amikor készre sültek a nyársak, kivesszük őket az olajból, konyhai papírtörlőre helyezzük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja róluk, és tálalásig melegen tartjuk.


Megjegyzés

Tálalás előtt helyezzük tányérra a nyársakat, majd ízlés szerint salátával, savanyúsággal kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss