Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pudingos rakott piskóta

30 perc
egyszerű
olcsó
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Egy edény aljába egy sor babapiskótát teszünk. A vaníliás pudingot ízlés szerint 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel felfőzzük, majd ráöntjük a babapiskótára.
  2. Erre még egy réteg piskótát teszünk, közben felfőzzük szintén 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel az epres pudingot. Amint elkészült ráöntjük a korábbi rétegek tetejére, majd ismét egy sor piskótát helyezünk a tetejére.
  3. Ezután elkészítjük a csokoládés pudingot a korábbiakhoz hasonlóan, 2-3 evőkanál cukorral és fél liter tejjel, végül ezt az eddigiek tetejére öntjük.
  4. Hűtőben körülbelül 2 óra alatt lehűl, ám másnap még inkább élvezhetőbb, hiszen ekkorra a piskóta tökéletesen átpuhul. 

13 PUDINGOS SÜTI, AMIT KÉSZÍTENI ÉS ENNI IS IMÁDUNK! >>> 

9 EGYSZERŰ BABAPISKÓTÁS RECEPT SÜTÉS NÉLKÜL >>>

 

Megjegyzés

Ha üvegedényben készítjük akár ki is önthetjük, csodás látványt nyújt. Kerek edényben vagy tortaformában elkészítve akár egy egyszerű tortaként is remek. Gyümölccsel, tejszínhabbal, sziruppal ízlés szerint kombinálható. Nagymamám sokszor ezzel az egyszerű süteménnyel várta az unokákat, hiszen az egyszerű elkészítése mellett mindenki kedvence volt. - Mkatalin93

Ezek is érdekelhetnek

Friss