Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteVannak, akinél a meleg és a hőség miatt nem sok szedni való volt, mivel a növény kiszáradt, szinte megégett a rekkenő hőségben, másiknál viszont ahol idén kifejezetten szépen termett a zöldbab. Utóbbi esetben érdemes belőle eltenni is, hogy télen is élvezhessük a zsenge zöldbabot.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Miért jó ötlet télire elrakni?
A zöldbab frissen is nagyon sokoldalú alapanyag, de a befőzési szezon egyik klasszikusa is. Régen – amikor még kevésbé volt elérhető a mélyhűtő – szinte minden háztartásban került néhány üveg zöldbab a kamrába, hogy a téli hónapokban is legyen kéznél egy gyors leveshez vagy főzelékhez. A befőzéses módszer ugyan kicsivel több időt vesz igénybe, mint a fagyasztás, de isteni finom, roppanós marad a zöldbab.
A hagyományos zöldbab befőzési módszer
A megtisztított, szálkátlanított és megmosott zöldbabot először sós vízben kell főzzük elő. Literenként 2 dkg sót számoljunk. Forraljuk fel a vizet, és főzzük benne a babot 10–15 percig, amíg roppanósan puha nem lesz.
Ezután a még forró zöldbabot töltsük előmelegített üvegekbe. Ízlés szerint kerülhet mellé néhány szem bors, babérlevél vagy más kedvelt fűszer is. Minden üveghez adjunk 1 teáskanál 20%-os ecetet.
Tartósítás és tárolás
A hosszabb eltarthatóság érdekében sokan használnak késhegynyi nátrium-benzoátot is, amelyet a fóliára szórnak az üveg lezárása előtt. Az üvegeket még forrón zárjuk le, majd takaró vagy konyharuha alatt hagyjuk lassan kihűlni.
A kész zöldbabot száraz, hűvös helyen tároljuk. Ha jól dolgoztunk, hónapok múlva is elővehetjük, és ugyanolyan friss és roppanós lesz, mint amikor eltettük. Készülhet belőle leves, főzelék, de rakott zöldbab is.














