Akinél kemény otthon a víz, az pontosan tudja, hogy nemcsak a poharak lesznek mindig foltosak, hanem a csaptelep is állandóan piszkos hatást kelt, akárcsak a vécécsésze. A vízkő ellen hatásos a citromsav, de a tea is.

Legyen szó a zuhanykabinról, a csaptelepről vagy a vécécsészéről, örök harcot folytatunk a vízkőlerakodás ellen. Hiába vetjük be a különféle csodaszereket, drága vegyszereket, a foltok újra és újra visszatérnek, hiszen a csapból folyó kemény vizet nem lehet megszüntetni. A vízkő elleni harc egyik legrosszabb része, amikor magában a vécécsészében rakódik le, és aztán el is színeződik. A barnás foltok pedig azt a látványt keltik, mintha nem takarítanánk.

A vízkő ellen hatásos lehet az egyik természetes csodaszer
A vízkő ellen hatásos lehet az egyik természetes csodaszer
FOTÓ: NURMA AGUNG FIRMANSYAH / SHUTTERSTOCK

Mik azok a barna foltok a vécében?

A csaptelepeken, a zuhanykabin oldalán és a zuhanyfejen, illetve a lefolyónál is küzdünk a vízkővel, ám míg ezeken a helyeken rendszerint fehér foltokként jelenik meg a probléma, a vécécsészében barna elszíneződés formájában találkozhatunk vele. Úgy tűnik, mintha nem lenne rendesen takarítva a wc, pedig nem a koszt jelzi a barna elszíneződés. A barna színt a vízben található különféle ásványi anyagok (például a vas és a magnézium) okozzák, amelyek folyamatosan lerakódnak a vécécsésze alján, ott ahol áll a víz.

A vécécsészében lerakódott vízkő ellen hatásos a felfuttatott élesztő és a citromsav is, ezek képesek feloldani a szennyeződést, amit utána már könnyen el tudunk távolítani. Létezik azonban egy másik, minden háztartásban megtalálható alapanyag, ami csodaszerként funkcionálhat. Ez pedig a tea.

Az erős fekete tea képes lerobbantani a vízkövet a vécécsésze belsejéről
Az erős fekete tea képes lerobbantani a vízkövet a vécécsésze belsejéről
FOTÓ: NEW AFRICA / SHUTTERSTOCK

Fekete teával a vízkő ellen, íme a zseniális praktika

A Ripost cikke szerint a fekete teában található vegyületek, természetes hatóanyagok (pl. a tannin) antibakteriális hatású, segít elpusztítani a baktériumokat, a tea savassága pedig lerobbantja a vízkövet, a barnás elszíneződéseket a vécécsészéből. Ehhez nem kell mást tenni, mint lefőzni egy igazán erős fekete teát, a filtert hagyjuk a forró vízben 15-20 percig, majd öntsük este, az utolsó használat után a vécébe és hagyjuk állni másnap reggelig.

Reggel a kefével alaposan dörzsöljük át a vécét, majd öblítsük le és látni fogjuk a változást. Előfordulhat, hogy egy alkalom nem lesz elég ahhoz, hogy minden makacs folt eltűnjön, érdemes megismételni annyiszor, amennyiszer kell. Sőt ezt a módszert megelőzés gyanánt is használhatjuk heti egyszer. A fekete tea ráadásul nemcsak tisztít, hanem illatosít is.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.