Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteKét iskola létezik: vannak, akik meghámozzák az uborkát, mert attól tartanak, hogy a héjban rengeteg növényvédőszer-maradvány van, vagy egyszerűen nem szeretik a héj enyhén keserű ízét. Mások viszont nem foglalkoznak azzal, hogy meghámozzák az uborkát, ők egyszerűen csak megmossák és már fogyasztják is. Vizsgálatok szerint utóbbiak járnak jobban – feltéve, ha nem extrém keserű az uborka, hiszen akkor már akár veszélyes is lehet héjastól elfogyasztani.

Miért keserű az uborka?
Az uborka keserű ízéért a kukurbitacin (C13) a felelős. Ez egy természetesen előforduló vegyület, amellyel a növények a termésüket lelegelő állatok ellen védekeznek. Nem mellesleg az emberi szervezetnek is szüksége van a keserűanyagokra, mert a májtisztítás egyik alapeleme a keserűanyagok fogyasztása (pl. fejes saláta, spenót, grapefruit stb.).
A kukurbitacin általában az uborka szárának végén és a héjában koncentrálódik, így legtöbbször elég, ha 2-3 centimétert levágsz a szár végéről. Ha ez nem segít, akkor jöhet a hámozás, sőt a héj eltávolítása után érdemes hideg vízzel leöblíteni a zöldséget.
Miért jó, ha nem hámozod meg az uborkát?
Az uborka héja sok értékes tápanyagot tartalmaz: sok benne a kálium, kalcium, nátrium, foszfor, vas, A- és B- és C-vitamin. Lúgosító hatású, támogatja az emésztést, serkenti a nyálkiválasztást ás jó szomjoltó.
Ha héjastól fogyasztod az uborkát, mindig alaposan mosd meg, és ha teheted, válassz biouborkát!
Ha pedig a nagy melegben szeretnél egy hűsítő, hideg levest, íme egy szuper recept!

Hozzávalók:
- 2 db kígyóuborka
- só
- 2 gerezd fokhagyma
- 50 dkg joghurt
- 12,5 dkg tejföl
- 2 ek. olívaolaj
- 1/2 csokor kapor (plusz a tálaláshoz)
- frissen őrölt bors
Elkészítése:
- Az uborkát megmossuk, a végeit levágjuk. Az egyiknek a közepéből néhány vékony karikát vágunk, amit a tálaláshoz félre teszünk. A többit tálba reszeljük, majd megsózzuk. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk.
- Habosra keverjük a joghurtot a tejföllel és az olívaolajjal. Az uborkát kinyomkodjuk, majd a joghurtos keverékhez adjuk a fokhagymával együtt.
- Hozzáforgatjuk a megmosott, finomra vágott kaprot. Ezután hűtőbe tesszük legalább 1 órára, hogy az ízek összeérjenek.
- A hideg levest az uborka karikákkal, egy kevés kaporral és frissen őrölt borssal tálaljuk. Friss kenyér vagy pirítós illik hozzá.
(Borítókép: Shutterstock)














