A téli hónapokban a szobanövények is pihennek, ezért a fejlődésük és a növekedésük is lelassul. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevesebb gondoskodást igényelnének, ilyenkor is fontos, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk számukra. Nézzük, mit tehetünk, hogy tavasszal újult erővel tudjanak fejlődni kedvenc virágaink!

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Erre kell figyelni a téli gondozás során!
Fontos tudni, hogy ha a téli hónapokban gyakran öntözöd vagy tápoldatozod a szobanövényt, azzal nem teszel jót neki, ebben az időszakban ugyanis nincs szüksége túl sok vízre vagy több tápanyagra. Ahogyan pedig korábbi cikkünkben megírtuk, ilyenkor gyakran lesznek porosak a növények levelei, ami hátráltatja az élettani folyamatokat, ezért időnként nem árt óvatosan lemosni ezeket a részeket. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a frissítő téli szellőztetések ne ártsanak a szobanövényeknek, mert már egy kevés hideg levegő is súlyos lombvesztést okozhat.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Növénymentő csodaszer
Létezik egy olyan csodaszer, ami nagyon jót tesz a szobanövénynek, ha esetleg sárgulnának a levelei. Ennek elkészítéséhez szükség lesz vízre, rizsre, szódabikarbónára és ecetre.
Mérj ki két deciliter vizet egy edénybe, tegyél bele egy marék rizst és egy teáskanál szódabikarbónát. Miután összekeverted, adj hozzá néhány csepp ecetet, és töltsd az egészet egy szórófejes flakonba. Ha ezzel a növénymentő keverékkel spricceled le a sárguló leveleket, akkor azok állapota pár nap múlva sokat javul majd – írja a Lakáskultúra.
Nézd meg videón, hogyan készül a növénymentő csodaszer!





