Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteA rántotta az egyik legnépszerűbb reggeli, amit rendkívül változatosan lehet elkészíteni: ízlés szerint gazdagíthatod kolbásszal, virslivel, szalonnával, sonkával, zöldségekkel, különféle zöld fűszerekkel. Ha pedig villámgyorsan szeretnél egy finom rántottát, akkor próbáld ki a mikrós változatot.

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Így készül a mikrós rántotta
Ha gyorsan szeretnél valami finomat, akkor érdemes mikrohullámú sütőben készítened a rántottát, ugyanis így pár perc alatt megsül a tojás, ráadásul az alábbi recepthez, mindössze három hozzávalóra lesz szükséged:
- tojásra
- tejre
- sóra
Elkészítés:
Törd fel a tojásokat egy bögrébe vagy egy mikrohullámúban használható tálba, majd adj hozzá egy kis tejet, ízesítsd sóval és keverd jól össze az egészet. Ezután tedd a mikróba a bögrét 30 másodpercig, majd vedd ki és keverd át újra a tojást, ami mehet is vissza újabb 30 másodpercre a mikrohullámúba. Ismételd meg ezt addig, amíg teljesen elkészül a rántotta.
Mennyi ideig tart, amíg elkészül?
Mivel a mikrohullámú sütők eltérően működnek, ezért az elkészítési idő is változhat: 1-2,5 percig tarthat. Ezért is fontos 30 másodpercenként ellenőrizni, hogy milyen a rántotta állaga – írja az Allrecipes.

Sütőben is készülhet
Ha nagyobb mennyiségű rántottát szeretnél készíteni, akkor akár sütőben is készülhet. Ehhez melegítsd elő a sütőt 175 fokra és egy tapadásmentes tepsit kenj ki vajjal vagy margarinnal. Keverj el 12 tojást 3 evőkanál vízzel (esetleg tejjel) és verd fel a tojásokat habverővel vagy botmixerrel. Öntsd a tojásokat a tepsibe és süsd 12-15 perc alatt készre. Ha megsült, négyzetekre vágva tálalhatod.














