Kevesen tudják, hogy ez a klasszikus magyar köret bizony perzsa gyökerekkel bír, és a törököknek köszönhetjük, hogy Magyarországra is eljutott valamikor a 17. század környékén. Neve a perzsa eredetű oszmán-török "tarchana" szóból ered, ami búzalisztből aludttej hozzáadásával készült tésztát jelent. Hazánkban először az Alföldön terjedt el igazán a tarhonya ma ismert változata, de nem kellett neki sok idő, hogy az egész országot meghódítsa.

Na, de mi a helyzet az elkészítésével? Azon túl, hogy megfőzzük némi só hozzáadásával, nem árt, ha előtte egy kevés olajon megpirítjuk. Az sem baj, ha egy picit erősebb színt kap. A vizet csak ezután adjuk hozzá, ami még véletlenül se legyen forró. Ezután jöhet a só, majd nincs más dolgunk, mint fedő alatt puhára főzni. Akkor jó, ha a tarhonyaszemek már magukba szívták a vizet. Miután elzártuk a gázt, nem árt, ha néhány percig még hagyjuk pihenni a fedő alatt. Így tuti, hogy a visszamaradt nedvesség is eltűnik, és persze nem ragacsos, hanem pergős lesz a tarhonya.

Tudtad? Németország délnyugati területén a sváb, bádeni, pfalzi tájegységek lakói is magukénak tekintik, ott is honos a tarhonya, mégpedig riebele, vagyis „dörzsölt” néven. Nevét arról kapta, hogy készítésekor a tésztát az asszonyok a kezük között sodorgatták, illetve tésztareszelőn dörzsölték át.