Sokan azt hiszik, hogy a krizantémok egy szezonos virágok, megvesszük őket ősszel, gyönyörködünk bennük pár hétig, aztán mehetnek a szemétbe. De ez egyáltalán nem így van! Ezek a gyönyörű virágok valójában évelők, és ha megfelelően gondozzuk őket, évekig szépek maradhatnak. A krizantémok nemcsak hogy túlélhetik a telet, de tavasszal újra kihajtanak, és még szebb virágokat hozhatnak, mint az első évben. Sőt, akár a kertbe is kiültethetjük őket, ahol évről évre virágozhatnak.

FOTÓ: WAVEBREAKMEDIA / SHUTTERSTOCK
Az alapok
A krizantém gondozása nem bonyolult, de van néhány alapszabály, amit be kell tartanunk.
- Először is: ezek szomjas növények, különösen cserépben. Naponta ellenőrizzük a földet, és ha úgy látjuk, hogy a felső réteg kiszáradt, alaposan öntözzük meg őket – de vigyázzunk, ne hagyjuk őket vízben állni.
- A fény is kulcsfontosságú. Napi legalább 8-9 órán keresztül fényre van szükségük. Ha túl árnyékos helyen tartjuk őket, a virágok gyorsan lehullanak.
- A hőmérséklet sem mindegy: virágzás alatt 16-18 fok között érzik magukat a legjobban. Ha túl meleg van, a virágok hamarabb elhervadnak.
Elhervadt virágok
Nagyon fontos, hogy az elvirágzott fejeket rendszeresen távolítsuk el. Várjuk meg, amíg teljesen elhervadnak és barnulni kezdenek, majd vágjuk le őket (kisebb virágú fajtáknál egyszerűen csak csípjük le őket két ujjal). Minél rendszeresebben csináljuk, annál több új bimbót fog hozni a növény. Amikor a szezon végén már nem hoz több virágot, vágjuk vissza a szárakat, körülbelül 5 centis csonkokat hagyva.
A krizantém teleltetése
A növény teleltetése a legkritikusabb pont. Miután a krizantém befejezte a virágzást és a levelei kezdenek elszáradni, vágjuk vissza a szárakat. Ezután tegyük a növényt hűvös helyre, ahol maximum 3-5 fok van – ez lehet egy fűtetlen pince, a közlekedő vagy a garázs is. Fontos, hogy a hőmérséklet ne menjen fagypont alá, mert a legtöbb cserepes krizantém nem bírja a fagyot. Télen a föld legyen enyhén nedves, de ne teljesen száraz.
Kiültetés a kertbe
A legjobb időpont a krizantém kiültetésre a tavasz, amikor már elmúltak a késői fagyok, vagy az ősz, körülbelül négy héttel az első fagy előtt. Figyeljünk a fajta fagyállóságára: a koreai krizantémok a legtélállóbbak, míg az indiai fajták kevésbé bírják a hideget. Válasszunk jól átjárható, nem túl nedves helyet, ahol elegendő napfény van. A kiültetés egyszerű: ássunk a gyökérnél valamivel nagyobb gödröt, óvatosan vegyük ki a növényt a cserépből, helyezzük a gödörbe, töltsük fel földdel, és öntözzük meg alaposan. Végül mulcsozzuk be a talajt faforgáccsal vagy szalmával.
Átültetés új cserépbe
Évente egyszer, tél után érdemes új cserépbe ültetni a krizantémot. Válasszunk a gyökérnél körülbelül 2-3 centivel nagyobb cserepet, aminek van vízelvezetése. A cserép aljára tegyünk kis agyaggolyókat és használjunk jó minőségű virágföldet. Ha a gyökerek károsodtak, vágjuk le az elrohadt részeket.










