Praktikus

Így távolíthatod el könnyedén a papírcímkét a befőttesüvegről

Szeretnéd eltenni a boltban vett lekvár üvegét a nyári befőzéshez, de nem tudsz mit kezdeni a rajta lévő, makacsul ragaszkodó címkével? Eláruljuk, melyik roppant egyszerű trükkel szabadulhatsz meg tőle!

Mindannyian őrizgetünk néhány befőttesüveget, amit annak idején eltettünk, mondván: jó lesz lekvárnak vagy befőttnek. Az üveg korábbi tartalmáról pedig még árulkodik a címke, azt ugyanis az istennek nem sikerült lekaparni róla… Vagy ha sikerült is, csak félig, sőt, megesik, hogy a papír lejön, de a ragasztó ott marad. Ismerős a probléma, ugye? A következő módszerrel vége a percekig tartó sikertelen kapargatásnak!

A befőttesüvegek új élete: nyáron kompót kerülhet bele
A befőttesüvegek új élete: nyáron kompót kerülhet bele (Fotó: Shutterstock)

A szokásos csodaszerek=tiszta befőttesüveg!

Íme egy szuper tipp, ami a befőttesüvegre felragasztott papír eltávolításának legegyszerűbb módja: egy nagyobb lábast megtöltünk félig/háromnegyedig vízzel, és egy kevés szódabikarbónát szórunk bele. Felmelegítjük a vizet, megvárjuk, hogy a szódabikarbóna feloldódjon, és belehelyezzük a befőttesüveget. Ha elég ideig hagyjuk ázni, a papírt egy egyszerű mozdulattal lehúzhatjuk az üvegről, úgy, hogy nyoma sem marad. A ragasztót ugyanis a meleg víz és szódabikarbóna párosa feloldja, így nem kell attól tartanunk, hogy foszlányokban jön csak le a papír, ragacsos foltot hagyva maga után.

A bolti befőttesüveget érdemes újrahasznosítani, sokat spórolunk vele.
A bolti befőttesüveget érdemes újrahasznosítani, sokat spórolunk vele (Fotó: Shutterstock)

De van itt még egy praktika: ugyanilyen egyszerű és hatékony módja a címke leszedésének, ha a vízbe egy kevés ecetet öntünk. A folyamat sem alakul másképpen, az viszont mindkettő esetben fontos, hogy vigyázzunk, nehogy megégessük magunkat a felmelegedett vízzel.
Ha nagyon biztosra szeretnénk menni, tehetünk a vízbe pár csepp mosogatószert, de enélkül is sikeres lesz a művelet.

Végül pedig alaposan mossuk el a befőttesüvegeket, és hagyjuk teljesen megszáradni. 
Azután mehet bele a kedvenc lekvárunk, gyümölcskompótunk vagy a télire szánt savanyúság, és bátran fel is ragaszthatjuk a saját címkénket, mert már biztos, hogy le is tudjuk majd szedni róla.

Ajánljuk még:

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.