Régi szabály, amit nagyanyáink, anyukáink mindig betartottak: a fehér és a színes ruhákat külön kell mosni. Vajon ez még ma is érvényes? Utánajártunk és összegyűjtöttük Amerika kedvenc háziasszonya, Martha Stewart tanácsait a fehér és a színes ruhák együttes mosásáról, és néhány praktikus tippet is adunk, hogyan óvhatod meg a ruháidat.
A szabály, miszerint külön kell válogatni a ruhákat mosás előtt, egyetlen fő dologra vezethető vissza: a festékanyagokra. Ha színes ruhákat mosol – főleg első alkalommal –, a bennük lévő festék kioldódhat, és elszínezheti a többi ruhát, különösen a fehéreket. Egyetlen piros zokni is elég, hogy a hófehér inged halvány rózsaszínes árnyalatot kapjon – és ezt utólag már nagyon nehéz kijavítani.
Ráadásul a különböző színek és anyagok eltérő mosási hőmérsékletet igényelnek. A fehéreket általában melegebb vízben érdemes mosni, hogy igazán tiszták legyenek, míg a színes ruhák hidegebb vizet igényelnek, hogy ne fakuljanak ki.
Martha Stewart az egyik könyvében, a Homekeeping Handbook-ban részletesen kifejti: ő továbbra is a külön mosás híve. Szerinte a ruhák szétválogatása (nemcsak szín, hanem anyag, szennyezettség mértéke, illetve szöszölődési hajlam alapján is) a legjobb módja annak, hogy megakadályozzuk, hogy átszínezzük a ruhákat.
Persze nem kell minden egyes mosás hosszan válogatni – ha időt akarsz spórolni, csoportosítsd a ruhákat tónus szerint.
A nagyon világos színek (pasztellek, halványkékek, világos rózsaszínek) például általában biztonságosan moshatók együtt a fehérekkel. A sötét ruhákat viszont mindig érdemes elkülöníteni, mert azoknál nagyobb az esély a színátadásra.
A veszélyek ellenére vannak esetek, amikor a fehérek és színesek együttes mosása nem jelent gondot – csak kicsit több odafigyelést igényel. Ezekre ügyelj, ha ezt a módszert választod:
Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy egyetlen adagban mosd ki a ruhákat, de szeretnéd elkerülni a katasztrófát, ami a fehér ruhák elszíneződésével járhat, íme néhány praktikus tipp, amivel minimalizálhatod a veszélyeket:
Ezek első ránézésre hasonlítanak a szárítógépbe való illatosító lapokra, de teljesen más a funkciójuk. A színfogó lapok a mosás során magukba szívják a vízben úszó festékrészecskéket, így megakadályozzák, hogy azok más ruhákra rakódjanak. Csak dobd be egyet a mosógépbe a ruhák mellé – ennyi extra óvintézkedés már sokat segíthet.
Ahogy már említettük, a meleg víz fokozhatja a festékek kioldódását. Ha vegyes színű ruhákat mosol, érdemes hideg vizet használni – ez nemcsak a színek fakulását akadályozza meg, de az anyagokat is kíméletesebben kezeli. Így kisebb az esély, hogy a fehérek „elszenvedik” a színes darabokat.
A gyengéd, színbiztos mosószerek úgy vannak kialakítva, hogy egyszerre védjék a fehér és a színes ruhákat a fakulástól, miközben megőrzik az anyagok minőségét is. Ha szeretnél természetesebb megoldást, akár saját, házi készítésű mosószert is kipróbálhatsz.
A magas hő hatására a színek is gyorsabban kifakulhatnak, ezért érdemes elkerülni a forró szárítást. A legjobb, ha szabad levegőn, árnyékos helyen szárítod a ruhákat – ez nemcsak kíméli a színeket, de a ruhák élettartamát is meghosszabbíthatja.
Bár csábító lehet összedobálni a szennyest egy mosásba, a fehér és színes ruhák keverése még mindig kockázatos. Ha nem szeretnél meglepetéseket (vagy új árnyalatokat), érdemes betartani a jól bevált szabályt, és külön mosni őket – főleg az új, erősen színezett darabokat. Egy kis extra odafigyelés hosszú távon rengeteg bosszúságtól kímél meg.
(Forrás)
Kiemelt fotó: Shutterstock
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.