Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteLétezik egy hozzávaló, amivel még tuti, hogy te sem készítettél ilyen reggelit. Ettől a hozzávalótól lesz igazán szuper a tojásrántotta, ráadásul az szinte minden háztartásban megtalálható.

Egyetlen kanálnyi és isteni lesz a reggeli!
Nem túlzás kijelenteni, hogy a tojásrántotta szinte minden otthon egyik kedvenc reggeli étele. Nagyon egyszerű elkészíteni, hiszen csak fel kell verni a tojásokat, fűszerezni, majd egy tapadásmentes serpenyőben megsütni. Természetesen a sütési időn és egyéb más apróságokon könnyen el lehet még csúszni, ám tényleg nehéz olyan komoly bakit ejteni, melynek következtében a kukában végezné az étel.
Ha esetleg nem lennél megelégedve a tojásrántottával, vagy csak egyszerűen a legjobbra ízre és állagra törekednél, akkor fogadd meg, próbáld ki Alton Brown tanácsát. Az amerikai séf ugyanis azt javasolja, hogy tegyél egy kanál majonézt is a rántottába. A szakember azt mondja, ettől a hozzávalótól egészen zseniális lesz ez a fogás.
Tojásrántotta recept: íme, a profi szakács trükkjei
- Feltörünk néhány tojást, miközben előmelegítjük a serpenyőt. Keverés közben hozzáadunk egy kanálnyi majonézt és egy teáskanál vizet.
- Amikor az olaj már átforrósodott a serpenyőben, beleteszünk egy kevés vajat is.
- Ha a vaj elolvadt, öntsük rá a tojáskeveréket, majd egy spatulával addig kevergetjük, amíg a kívánt állagot el nem érjük.
Bármennyire is hihetetlen, de a majonéz íze még csak minimálisan sem érezhető a tojásrántottán, viszont sokkal krémesebb és lágyabb az állaga.
Tipp: Alton Brown állítólag csak egy teáskanál majonézt használ három tojáshoz és egy teáskanál vízhez, de a kívánt mennyiség az egyéni ízléstől és a felhasznált tojások számától függően változhat.
Ajánljuk még:
- HÚSÁRHÁBORÚT VÍV A LIDL ÉS AZ ALDI: MÁR ENNYIÉRT IS VEHETÜNK DARÁLT HÚST >>>
- 4 HÁZI PRAKTIKA, HOGY PATYOLATTISZTA LEGYEN A KONYHARUHÁD >>>
- TÖNKRETESZI A KOTYOGÓST, HA ÍGY MOSOD EL: MUTATJUK A HELYES TISZTÍTÁS MÓDJÁT >>>














