Aki azt gondolta, hogy a tökéletes sült édesburgonya kizárólag sütőben vagy air fryerben készülhet el, most új kedvenc konyhai trükkel lehet gazdagabb. A titok a mikrohullámú sütő, ami nemcsak időt spórol, hanem meglepő módon az édesburgonya ízét is fokozza. Ezzel a módszerrel percek alatt olyan puha, édes és selymes batátát varázsolhatunk az asztalra, hogy garantáltan megkérdezik majd: „ez tényleg mikróban készült?”

FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Édesburgonya mikróban? Igen!
Elsőre talán furcsán hangzik, de a mikrós édesburgonya még édesebb lehet, mint a sütőben sült változat. A mikrohullámok mélyen átjárják a zöldséget, belülről melegítve fel a vizet, cukrot és zsírokat. Ennek hatására a keményítő gyorsabban alakul át természetes cukorrá, így a batáta édessége felerősödik, miközben a textúrája is selymesebb lesz.
Ráadásul ha a mikróban készítjük el, akkor alig kell olaj és tál, így egészségesebb fogást tehetünk az asztalra, és a takarítás is gyerekjáték.
Egészben sült mikrós édesburgonya – percek alatt
Íme a tökéletes recept a mikrós édesburgonya elkészítéséhez:
- A burgonyát mossuk meg és súroljuk le alaposan a héját.
- Szurkáljuk meg egy villával, hogy a gőz távozni tudjon.
- Tegyünk mellé 1-2 ág alaposan megmosott rozmaringot.
- Tegyük tányérra, és mikrózzuk magas fokozaton 6–10 percig. Félidőben fordítsuk meg.
- Ha szeretnénk, hogy a héja kissé ropogós legyen, utólag süssük még 190 fokon 20–25 percig.
Ezzel a módszerrel a belseje krémes és illatos lesz, a külseje pedig enyhén karamellizálódik – a végeredmény pedig minden falatban maga az édes csoda.
Kellene egy gyors köret? A kockázott édesburgonya tökéletes!
Ha gyors köretre vágyunk, vágjuk fel a batátát kockákra vagy csíkokra, majd tegyük egy mikrózható tálba. Öntsünk hozzá kevés vizet, fedjük le, és főzzük 6–10 percig. Félidőben forgassuk át. Amikor a villa könnyedén beleszalad a burgonyába, készen is van. Ez a módszer ideális pürékhez, salátákhoz vagy meleg köretekhez is.
Ezért együnk minél többször édesburgonyát!
Az édesburgonya nemcsak finom, hanem igazi tápanyagbomba. Rosttartalma segíti az emésztést és hosszan tartó teltségérzetet ad. A benne található béta-karotin (A-vitamin) támogatja a látást és az immunrendszert, míg a C- és B6-vitamin, valamint a kálium és mangán hozzájárulnak a szív- és izomműködés egészségéhez. Ráadásul alacsony glikémiás indexe miatt lassabban emeli a vércukorszintet, így remek választás cukorbetegeknek és diétázóknak is.
Tökéletes őszi vacsora
Ha eddig a mikrót csak melegítésre használtuk, itt az ideje kipróbálni ezt az egyszerű, de zseniális trükköt! A mikrós batáta nemcsak időt spórol, hanem igazi ízorgiát varázsol a tányérra – méltó főszereplője lehet bármely őszi vacsorának.














