A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem tanulmánya szerint egyértelmű kapcsolat van az éjszakai környezeti zaj és a stresszhormonok – például a kortizol – felszabadulása között. A nyitott ablak sajnos erősíti ezeket a hatásokat, hiszen a városi hangok – autók, motorok, beszélgetések – akadálytalanul bejutnak a hálószobába. A testünk pedig – akkor is, ha mi nem ébredünk fel – azonnal reagál: megemelkedik a pulzus, nő a vérnyomás, az alvás felszínesebbé válik. Ez hosszú távon nemcsak fáradtsághoz, hanem szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához is vezethet.
Érdekes módon az alvás közbeni zajérzékenységünk az evolúciós múltunkból ered. Őseinknek éjszaka is ébernek kellett maradniuk, hogy időben észleljék a közeledő ragadozókat vagy idegeneket. Ez az „alvás alatti készenléti állapot” ma is működik – még ha nem is vesszük észre. Egy hirtelen duda, nevetés, ajtócsapódás elég ahhoz, hogy a test stresszreakciót indítson el, és ezzel megzavarja a regeneráló alvási fázisokat.
A Noise & Health folyóirat egyik tanulmánya is megerősíti: már rövid zajesemények is – például egy elhaladó autó vagy egy hangos szomszéd – elegendők ahhoz, hogy az alvásunk minősége csökkenjen. A zajok még akkor is hatnak, ha nem ébredünk fel rájuk. A kockázat pedig nem elhanyagolható: tartós alvászavar, szívpanaszok, és krónikus fáradtság is lehet a következmény.
A friss levegőről nem kell teljesen lemondani – csak érdemes jó időzítéssel élvezni. Lefekvés előtt vagy kora reggel szellőztessünk nagyot, amikor még vagy már kevés a zaj. A nyári hőségben alternatívát jelenthet egy csendes ventilátor vagy egy légtisztító, amelyek biztosítják a kellemes klímát anélkül, hogy hangokat engednének be a külvilágból.
A szakértők szerint a minőségi alvás ugyanúgy elengedhetetlen a jó egészséghez, mint a helyes táplálkozás vagy a rendszeres mozgás. Az alvás tehát olyan, mint egy természetes gyógyszer. Éppen ezért fontos tudni, hogy melyek azok a tényezők, amik támogatják a nyugodt pihenést. Az alvást elősegítő élelmiszerek közül az egyik gyümölcs különösen kiemelkedik: a kutatók szerint ez nem más, mint a kivi. A Nutrients folyóiratban megjelent tanulmányban a szakértők olyan eredményeket közöltek, amelyek ismeretében megéri változtatni az alvás előtti rutinunkon. A kutatók szerint, ha lefekvés előtt kivit fogyasztunk, az nemcsak a mélyebb alvást segíti elő, hanem a szervezet regenerálódását is. A kivi ugyanis melatonint (alvási ciklust szabályozó hormon) és szerotonint („boldogsághormon”) is tartalmaz, emellett antioxidánsokban és folsavban is gazdag – ezek mindegyike hozzájárul a nyugodt éjszakai alváshoz. Míg a melatonin segít elaludni, a többi, imént említett összetevő pedig csökkenti az oxidatív stresszt, ezáltal javítja az általános alvásminőséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.