Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pisztáciás-sárgabarackos pavlova

MME MME
5/5
75 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: 1. Melegítsük elő a sütőt 130°C fokra, és kapcsoljuk be a légkeveréses funkciót (gázsütőn 2-es fokozat).

2. Elektromos habverő segítségével verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, közben fokozatosan adagoljuk a cukrot a masszához, hogy szép fényes krémet kapjunk.

3. Béleljünk ki egy alacsony szélű tepsit sütőpapírral, majd egyenletesen oszlassuk szét benne a cukros habot, végül szórjuk bele az aprított natúr pisztáciát.

4. Helyezzük a tepsit az előmelegített sütőbe, és süssük a masszát 30-40 percig, amíg a hab kérge megkeményedik, belül azonban még puha marad. Hagyjuk kihűlni.

5. Fordítsuk rá a habcsókot egy nagy darab sütőpapírra, majd miután megbizonyosodtunk róla, hogy teljesen kihűlt, óvatosan húzzuk le tetejéről a sütőpapírt.

6. Tegyük a habcsókot egy tálra, majd kanalazzuk rá a kissé megolvadt pisztáciás jégkrémet.

7. Szórjuk a sárgabarack szeleteket a fagylaltba, majd a sütőpapír segítségével tekerjük fel habcsókot.

8. Hintsük meg a habcsókok tetejét porcukorral, majd helyezzük szeletenként desszertes tányérokra. Azonnal tálaljuk.

Megjegyzés

Fotó: Carte d´Or - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss