Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Piskótatekercs, a nagy klasszikus

Mindenki őriz szép gyerekkori emlékeket a lekváros piskótatekercsről, amely olyan ellenállhatatlanul illatos és finom, hogy egy rúd szinte nem is elég. A tekert piskóták világa azonban ennél sokkal szélesebb, érdemes körülnézni, hogy milyen variációkban létezik még.

Piskótatekercs rengeteg változatban készülhet: módosítható a tészta, alakítható a töltelék, a formája is változtatható, sőt a bevonásával is ezernyi arcot adhatunk a süteményünknek.

A tészta változatai

A piskótarolád alapesteben egy klasszikus vizes, soktojásos tészta, amelytől természetesen könnyedén eltérhetünk. Az alapanyagok arányainak módosítása mellett a tészta ízesítése is fontos szempont lehet. Klasszikus változatnak számít a kakaós vagy csokoládés piskóta, de készíthetünk márványos piskótát, sőt különféle maglisztekkel is dúsíthatjuk a búzalisztet, vagy színtisztán maglisztből is süthetjük a roládot.

A piskótatekercs készítésénél a tészta mibenléte mellett a kisült piskóta feltekerése talán a legsarkalatosabb pont. A tészta akkor lesz a legszebb, ha forrón fel tudjuk tekerni. A vékony lekvárréteget magába foglaló tekercs esetében a kisült piskótát gyorsan megkenjük, majd azonnal - nem túl szorosan, de nem is túl lazán - feltekerjük. A masszívabb töltelékkel készített roládokat egy konyharuha segítségével tekerjük fel, így a tészta az alakot felveszi, ellenben a rétegek nem tapadnak össze, s később a roládunkat könnyedén meg tudjuk tölteni.

A töltelék változatai

Ha megálmodtuk és megsütöttük a tésztát, akkor már csak a hozzá illő tölteléket kell kitalálni. A különféle lekvárok mellett érdemes kipróbálni a mogyoró- vagy csokoládékrémet, citromkrémet (lemon curd) is, amit nem feltétlen kell a maga töménységében felhasználni, nyugodtan lazíthatjuk egy kis natúr krémsajttal, s máris selymesebb, kevéssé karakteres tölteléket kapunk. A mascarpone mellett a töltelékek sora tovább folytatható: a roládba kerülhet olvasztott csokoládé, puding, illetve bármi, aminek az állaga és íze s piskótához jól társítható.

A krém nem csak magában értelmezhető, hanem különféle finomságokkal dúsítható is. Áztatott aszalványok, különféle csonthéjasok, csokoládécseppek is kerülhetnek a krémbe, illetve a szezonnak megfelelő gyümölcsdarabokkal is gazdagíthatóak ezek a töltelékek. Arra ügyeljünk, hogy olyan méretű és állagú anyagokkal dolgozzunk, amelyek nem akadályozzák meg, hogy szeleteléskor gusztusos, szép szeleteket tudjunk vágni a roládból. Ennek okán kerüljük a nagyobb, kemény darabokat, s inkább apróbb, puhább hozzávalókkal dolgozzunk.

Ha savanykásra hangoljuk a piskóta belsejét, ahhoz remekül passzolnak a nyári gyümölcsök, szederrel, áfonyával remekül társítható a citrusos íz, s a narancsos sodóval is biztosan nyerő páros.

A gyümölcsök közül ideális töltelék a banán, amelyet akár egyben is a rolád közepébe illeszthetünk, illetve a különféle bogyós gyümölcsök, amelyekkel nem csak tölthetjük, hanem a rolád dekorációjában is fontos szerepet játszhatnak. A tavaszi roládok készülhetnek eperrel, aztán a nyári szezonban jöhet a málna, a ribizli vagy épp a szeder.

Ha nem gyümölcsösre hangoljuk a krémet, akkor kerülhet bele darált csonthéjas, mák, olvasztott csokoládé, mogyorókrém, kakaópor, karamell, kávé vagy különféle lekvárok.

A piskótarolád dekorálása

A piskótatekercs dekorálása akár már a sütéskor megkezdődhet. Gyors kezű, türelmes és pontos háziasszonyok számára nyitva áll az út, hogy többszínű tészta kiöntésével már sütés előtt létrehozzák a csíkos, pöttyös, kockás vagy bármilyen más mintát magán viselő piskótalapot, ami készre sütve is megőrzi ezen jellemzőit. Aki inkább az utólagos dekorációban bízik, annak is számos lehetősége van, hogy még kívánatosabbá tegye a süteményét.

A piskótát dekorálhatjuk a töltésre használt krémmel, meglocsolhatjuk olvasztott csokoládéval, húzhatunk rá karamellcsíkokat, de kaphat a rolád különféle ízesítésű cukormázat vagy épp marcipánburkot is, amelynek a további díszítésére is lehetőségünk nyílik.

Azonban nem csak az egész rudat dekorálhatjuk, hanem a szeletekre vágott süteményt külön-külön is bevonhatjuk, sőt kisebb roládokat is készíthetünk, amelyeknek nem csak a dekorációja, hanem akár a tölteléke is különbözhet. A piskótatekercset nem csak egyben fogyaszthatjuk, hanem alapja lehet más süteményeknek is. Igazi klasszikusnak számít a Charlotte torta, amelyhez elengedhetetlen a szeletekre vágott piskótatekercs.

Szintén klasszikus forma a fatörzs, amely egy francia karácsonyi sütemény. Ennél a süteménynél a roládból lemetszünk egy darabot, és a csokoládés krém segítségével hozzáillesztjük a törzshöz, így egy faág fog megjelenni előttünk a tányéron.

Tálaláskor a piskótatekercs mellé kínálhatunk tejszínhabot, olvasztott csokoládét, sodót, borsodót, gyümölcsöntetet, vagy szimplán friss gyümölcsöt is, sőt nyáron még egy gombócnyi fagylalt is remek kiegészítője lehet a süteményünknek.

Kávés fatörzs

Hozzávalók:
A piskótához:

14 dkg cukor
6 tojás
4 dkg holland kakaó
1 evőkanál őrölt kávé
10 dkg rétesliszt
1 evőkanál rum
2 evőkanál erős kávé
1 dkg sütőpor
A krémhez:
18 dkg porcukor
2 dkg holland kakaópor
2 evőkanál őrölt kávé
1 teáskanál őrölt szerecsendió
30 dkg vaj
A díszítéshez:
pörkölt kávészemek

Elkészítés: A piskótához a lisztet kimérem, hozzáadom a sütőport, a kakaóport és az őrölt kávét. A tojásokat szétválasztom. A sárgáját egy nagyobb tálba teszem, majd hozzáadom a cukrot, és gépi habverővel világos, könnyű krémmé dolgozom. Ezután – folyamatos keverés mellett – a krémhez adom a rumot és az erős kávét, majd miután azt felvette, kisebb adagokban hozzákeverem a lisztet is. Ezt követően felverem a tojásfehérjét, amit óvatosan beleforgatok a tésztába.
A tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítom, majd a 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 10-15 perc alatt készre sütöm. Miután elkészült, a tésztát egy konyharuhára borítom, óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével feltekerem, majd megvárom, amíg teljesen ki nem hűl.
Amíg a tészta hűl, addig kikeverem a krémet. A puha vajat felhabosítom, majd hozzáadom a porcukrot, a kakaóport, a kávét és a fűszert. A kész krém 2/3 részét a már kihűlt tésztába töltöm, újra visszatekerem, a süteményt tálra teszem, majd a rolád külsejét is bekenem, kávészemekkel dekorálom. A kész fatörzset néhány órára a hűtőbe teszem.

Piskótatekercs

Hozzávalók:
2 + 6 egész tojás
7 evőkanál cukor
5 evőkanál rétesliszt
csipetnyi só
1 mandarin héja
baracklekvár a töltéshez

Elkészítés: 2 egész tojást felütök, hozzáadok 6 tojássárgát, és a cukorral habosra keverem. Ezután kanalanként hozzáadom a lisztet, és hozzáreszelem a mandarin héját. A fehérjéket egy csipetnyi sóval kemény habbá verem, majd óvatosan beleforgatom a tésztába.
Kikent, rétesliszttel kiszórt tepsibe simítom a tésztát, és 200 fokon 15 percet sütöm anélkül, hogy időközben rányitnám az ajtót. A kész tésztát a tepsiben baracklekvárral megkenem, majd forrón feltekerem, és még 5 percet sütöm.
Magában vagy sodóval kínálom.

Legjobb piskótatekercs és rolád receptek >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss