Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pillekönnyű joghurtos édesburgonyafánk

120 perc
mester
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, majd héjastul feltesszük főni, és a főzővízbe egy kevés sót teszünk. Miután megfőtt, leöntjük róla a vizet, és hagyjuk egy kicsit hűlni. Meghámozzuk, sajtreszelőn lereszeljük vagy burgonyanyomóval összetörjük.
  2. Egy kenyérsütőgép üstjébe kimérjük a hozzávalókat, a következő sorrendben: először az aljába az olajat, majd a joghurtot, a tojást, a citromhéjat, a vaníliát, a reszelt édesburgonyát, a porcukrot, a fahéjat és egy levés sót. Végül hozzászitáljuk a lisztet, és a tetejére morzsoljuk az élesztőt.
  3. Elindítjuk a dagasztóprogramot, majd miután a gép bedagasztotta, 20 percighagyjuk kelni,és ismét elejétől indítjuk a programot. Miután a gép másodszor is kidolgozta a tésztát, duplájára hagyjuk kelni.
  4. Lisztezett munkalapra borítjuk, gyengédenkilapítgatjuk, majd nyújtófával ujjnyi vastagra nyújtjuk. Hagyjuk egy kicsit pihenni, majd óvatosantetszőleges formára szaggatjuk.
  5. Egy edényben legalább három ujjnyi olajat melegítünk, és a tetejükkel lefelé beletesszük a fánkokat. Pár perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. (Arra vigyázzunk, hogy ne legyen nagyon forró az olaj, mert akkor kívülről megég, belül pedig nyers marad a fánkunk.)
  6. Miután megsültek, az olajból papírtörlőre szedjük a fénkokat, felitatjuk róluk a felesleges olajat, majd tálra téve meghintjük vaníliás porcukorral. Lekvárral is fogyaszthatjuk.

Megjegyzés

Természetesen gép nélkül is bedagasztjuk és még egyszer átdolgozzuk a tésztát. Csak az élesztőt keverjük el a langyos, kissé megédesítettet joghurtban. Majd a többi hozzávalóval együtt dolgozzuk ki a tésztát.
Ha nagyobb fánkokat sütünk, érdemes az első oldalát fedő alatt sütni, majd a másik oldalát fedő nélkül. Én mindig kicsi fánkokat sütök, így én nem használok fedőt. - veruss74

Ezek is érdekelhetnek

Friss