James Bondnak van szmokingja, meg tuti kocsija, dögös női és csúcsfegyverei. Pezsgőt iszik, és engedélyezett számára a gyilkolás, akár a tekintetével is… de mit eszik? Soha senki sem látta! Miért? Ha látnánk, akkor kiábrándulnánk? Lehet, hogy rontana a 007-es sármján, ha kiderülne, hogy két pofára zabálja a haggis-t zsírfoltos atlétában?
Vagy mit eszik a Batman? Megmenti Gotham City-t, meg a szeretett nőt a fröccsöntött-műanyag hasizmával. Legyűri a gonoszt, aztán bepattan a Batmobilba, és elhúz. Megbújik a sötétben, és várja az újabb ellenséget. Ül a barlangjában, vagy Bruce Wayne-ként grasszál az estélyi ruhás, a látványától és gazdagsága tudatától cidriző térdű bálozók között, miközben teljes erejével őrzi komor titkát, hogy ő lélekben denevér. De láttuk-e már egyszer is enni? Mit eszik egy ilyen Bruce Wayne bőrbe bújt bőregér? Bogarakat? Úhhhh…
Már ez a két példa is elég lehetne, hogy hamarosan felvázolt tézisem biztos alapokon nyugodjék, de nézzünk még egy utolsó példát!
Legyen mondjuk Indiana Jones. Hármuk közül ő a legsokoldalúbb, legösszetettebb karakter. Hivatali időben nagy tudású, elismert szaktekintély, szemüveges, tweed zakós régész professzor, szabadidejében laza, adrenalin függő, pilótadzsekis kalandor. Van apja, fia, barátnői, barátai. Róla tudjuk a legtöbbet. Kiválóan bánik az ostorral, a pisztollyal. Van humora, sőt önironikus, bátor, de nem vakmerő. Esendő ember, majdnem olyan, mint az utolsó pasim. Illetve olyan, amilyennek az utolsó pasimnak lennie kellett volna. Már-már valóságos, és ettől tökéletes.
De tudjuk-e, hogy mit eszik? Egyszer láttuk, hogy a túlélés érdekében bármit megeszik, de vajon mit eszik akkor, amikor csak úgy éhes? Illetve éhes-e egyáltalán? Tudjuk-e, hogy kivel állunk szemben, ha nem tudjuk, mi a kedvenc étele?
És most elérkeztünk a tézishez! Az igazi férfi sosem éhes, az igazi férfi sosem eszik, csak ha a túlélése múlik rajta! Erős, bátor, humoros, titokzatos, és nem eszik.
Mi, nők eszünk, mert szeretünk enni. Carrie Bradshaw, a Szex és New Yorkban folyton étterembe jár, Lorelai Gilmor, a Szívek szállodájában saját hotelt és éttermet üzemeltet, és ha bánatos, úgy nyeli a fagyit, mint a cicám a hullámpapírt, ha rászabadul. Szóval az igazi, küldetéses férfiak sosem esznek, a nők meg állandóan! Mégis a nőkkel szemben elvárás a karcsúság, jólápoltság, a férfiak meg elég, ha egy fokkal szebbek az ördögnél, és letörlik a pörköltszaftot az állukról. Ez a tézis! Stabil? Naná!
Aztán jön valaki, aki az egészre rácáfol. Jön valaki, aki erős, mint Batman, hatékonyabban nyomoz és bánik el a gonosszal, mint James Bond, és bátrabb, mint Indiana Jones. Ami pedig ennél is nagyobb szám, imád enni, és ez meg is látszik rajta! Jön Piedone! Nem csak jön, hanem bedübörög! Van, aki szereti, és van, aki nem, de tagadhatatlanul a filmvilág megkerülhetetlen, átugorhatatlan és feledhetetlen alakja.
Jön és… eszik. Nincs szmokingja, ostora vagy lézer izéje. Viszont van nagy hasa, és még nagyobb étvágya. Mégis, meri-e valaki azt állítani, hogy nem igazi férfi?
Jön Piedone és berendeli a kedvencét, a hagymás babot. Persze nem Piedone, hanem az a karakter, aki aktuális nevétől és a film címétől függetlenül ugyanaz. Mert mint tudjuk Bud Spencer, alias Carlo Pedersoli rengeteg filmet készített, és ezek közül a Piedone filmek csak párat jelentenek. Ugyanakkor a karakter minden filmben igen hasonló… és eszi a hagymásbabot.
Adja magát a kérdés, hogy milyen ember, milyen karakter lehet az, akinek a hagymás bab a kedvence? Vajon a személyiség vizsgálatok során, a szakemberek bevonják-e a kutatásaikba az étkezési szokásokat? A kedvenc ételeket? Lehet-e bármilyen következtetést levonni egy emberről pusztán abból, hogy mi a kedvenc étele, hogy mit szeret enni? Én nem vagyok szakember, legalább is nem a személyiség kutatás szakértője, de azt gondolom, hogy valamiféle benyomást azért szerezhetünk az elfogyasztott ételekből is. És mivel nem valós személyről, hanem egy filmes karakterről van szó, olyan nagyon nem is foghatok mellé!
Szóval milyen az a férfi, aki a hagymás babot eszi a legszívesebben? Az, hogy szeret enni - a többi szuperhőssel ellentétben - már arra utal, hogy valóságosabb, mint ők. Persze sosem gondoltam igazán, hogy létezik Batman, de akkor is! Piedone karaktere valóságosabb, emberközelibb, mint a 007-es vagy Indy. A hagymás bab karakteres, de egyszerű étel. Azt üzeni, hogy nem kell a faxni! Nem kell a pompa, a rongyrázás! Ízes, intenzív élmény kell! Élet kell! Tápláló, laktató, izgalmas étel. Könnyen, gyorsan elkészíthető, megunhatatlan! Ugyanakkor egyértelmű a hús hiánya. Talán ez is a puritánságra utal? A célszerűségre? Tagadhatatlan, hogy Bud Spencer figurái sallangmentes, karakteres és igen lényegre törő figurák. Nem bajlódnak magyarázkodással, hanem ütnek, mint a hagyma illóolaja. Nem babrálnak zárakkal, hanem beszakítják az ajtókat, mint a bors íze. Ugyanakkor a vastag héj alatt érző, törődő emberek, akik gyengéden közelednek, mint a bab jellegzetes, puha, kásás lisztessége. Vagyis röviden a hagymásbab a Bud Spencer által megformált karakterek tökéletes lefordítása, megfogalmazása a gasztronómia nyelvére.
Vajon lehetséges-e James Bondot ugyanígy lefordítani? Vagy Indiana Jones-t? Aligha! Éppen ezért a filmek alkotói nem is kísérleteztek ezzel, hanem egyszerűen átugorják az ebédidőt! Nem tudjuk, hogy mit enne Indy, mert a filmkészítők sem tuják.
És - hogy eredeti kérdésemhez visszatérjek - mitől férfi a férfi? Fogalmam sincs! De az biztos, hogy eszik! És amit eszik, az árulkodik róla, mint ahogy az is, hogy hogyan eszik. Tehát ha valaki olyan férfival randizik, aki nem akar enni, kezdjen gyanakodni: az illető lehet, hogy szuperhős ugyan, de biztosan nem valóságos! Titkol valamit, talán azt, hogy lélekben denevér!
.jpg)
.jpg)
