Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pho (vietnami marhahúsleves)

MME MME
150 perc
bonyolult
megfizethető
Allergének
  • Hal
  • Szójabab

Elkészítés

  1. Egy nagy fazék hideg vízben feltesszük főzni a marhacsontot és a marhahúst (egészben), valamint a hagymát kettévágva, illetve a gyömbért 2-3 cm-es darabokra vágva. Ahogyan mindenféle más alaplevet is készítünk, a tetején megülő habot mindig leszedjük, lassan gyöngyöztetjük.
  2. Amikor illatozik a leves, egy forró száraz serpenyőben megpirítjuk a fűszereket (csillagánizs, fahéj, szegfűszeg, bors) és a forró levesbe szórjuk. Sózzuk, kb. 1 órán át főzzük együtt.
  3. A marhahátszínt a mélyhűtőbe tesszük, erre azért van szükség, hogy tálalás előtt igazán vékony szeleteket lehessen vágni a húsból.
  4. A rizstészta előnye, hogy „intelligens” tészta, azaz nem kell főzni, csak áztatni, és annyi vizet szív csak magába, amennyire szüksége van. Tehát a rizstésztát áztassuk forró vízbe, kb. fél órára, vagy addig, amikor már fehér és nem áttetsző.
  5. Amíg fő a leves és ázik a tészta, addig előkészítjük a friss zöldfűszereket: az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a koriandert leveleire szedjük, a lime-ot gerezdekre vágjuk, mindent egy-egy kistányérban előkészítünk, a csírákat is, illetve a chilit is vékonyan felkarikázzuk.
  6. A rizstésztát leszűrjük, és nagyobb méretű, ázsiai típusú mélytányérba tesszük. A tésztára merjük a gőzölgő levest, majd a mélyhűtőből a marhahúst kivéve, nagyon éles késsel hajszálvékony szeletekre vágjuk, amit a gőzölgő leves tetejére teszünk. Annyira vékonyra kell vágni, hogy a forró leves hője megfőzze azt.
  7. Friss zöldekkel, csírával megszórva tálaljuk a levest. Illetve pótlásként kínálunk még többet, ízlés szerint chilivel, lime levével tovább ízesítjük.
  8. Autentikusan a leves sűrűkét pálcikával fogyasztják, a levét pedig kiszürcsölik a tányérból, de ehhez kínáljunk kanalat is.

Megjegyzés

Péter András receptje. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss