Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Peach Melba - a marcipános jégkrémtorta

60 perc
bonyolult
átlagos
4 adag

Elkészítés

  1. Vágjunk egy nagyobb darab folpack fóliát, majd szórjuk meg porcukorral. Ezután nyújtsuk ki rajta a marcipánt piteforma nagyságúra, és a fóliával együtt, helyezzük formába, majd nyomkodjuk az oldalán a bordázott részbe is, és tegyük pár órára hűvös helyre, (v. rövid időre a fagyasztóba) hogy a marcipán kicsit megszikkadjon. Ezután a fóliával együtt emeljük át egy tálcára mielőtt megtöltenénk a jégkrémmel. (én óvatosan lehúztam róla a fóliát, de nagyon kellett vigyázni nehogy szétessen, így érdemes a fóliával együtt a tálcára tenni)
  2. Az őszibarackokat mossuk meg, majd vágjuk félbe, és óvatosan emeljük ki a magot. (lehetőleg magvaváló barackot vegyünk, annak könnyen kijön a magja) Egy serpenyőbe öntsük bele a vizet, adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a vékony csíkokra vágott citromhéjat, majd néha megkeverve melegítsük forráspontig. Ezután főzzük pár percig, hogy kissé szirupos legyen. Ekkor tegyük bele a szirupba a friss mentaleveleket, és a félbevágott, kimagozott őszibarackokat, majd fedjük le a serpenyőt, és kislángon kb. 15 perc alatt posírozzuk puhára (szép lassan főzzük puhára).
  3. Amikor a barack már megpuhult, vegyük le a tűzről, majd vegyük le a fedőt, és hűtsük ki teljesen. Ezután óvatosan húzzuk le a héját, majd tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá.
  4. A jégkrémet hagyjuk szobahőmérsékleten felengedni, hogy könnyen keverhető legyen. Ezután apránként keverjük hozzá a tejszínhabot, és kanalazzuk a formában lévő marcipánra, majd tegyük be a fagyasztóba hogy kissé megdermedjen.
  5. Közben készítsük el a málnás öntetet. A málnához adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a szirupot, majd turmixoljuk össze. Ezután egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele az öntetbe, és szép sima, selymes legyen.
  6. Tálalás előtt kb. 15 perccel vegyük ki a jégkrémmel megtöltött marcipánt a fagyasztóból, majd helyezzük rá a lecsepegtetett őszibarackot, és csorgassuk meg a málnaöntettel. Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, helyezzük tányérra, majd úgy kínáljuk. A maradék öntetet külön kínáljuk a jégkrémtorta mellé.

 

Megjegyzés

Nagy melegben igazi felfrisülés elkanalazgatni ezt a finom jégkrémtortát. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss