Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Parajtekercs túrókrémmel

1 4.7/5
30 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 45 dkg fagyasztott parajkrém
  • 3 nagy tojás
  • 3 púpos evőkanál liszt
  • kevés étolaj
  • A töltelékhez:
  • 30-35 dkg félzsíros tehéntúró
  • 10 dkg tömlős krém sajt
  • 1 evőkanál puha vaj
  • 2-3 evőkanál sűrű tejföl
  • bors
  • fokhagyma ízlés szerint

Elkészítés

Elkészítés: 1. A parajkrémet kiolvasztom, kinyomkodom belőle a fölösleges vizet. Hozzáadom a 3 tojássárgáját, a lisztet, a sót, a végén pedig óvatosan belekeverem a kemény habbá vert tojásfehérjét.

2. Egy 30 x 40 cm négyszögletes tepsit kibélelek sütőpapírral, amit megkenek étolajjal. Elsimítom rajta a tésztát. Előremelegített sütőben, 250 fokon (alul-felül sütés), 7-8 perc alatt megsütőm.

3. Nedves konyharuhára fordítom, és óvatosan leszedem róla a sütőpapírt. Ha nem jönne le róla, akkor a sütőpapírra is tehetünk nedves konyharuhát, az majd fellazítja.

4. Elektromos habverővel elkeverem a túrót, hogy szép sima állaga legyen, és hozzáadom a többi alapanyagokat. A töltelék krémes, könnyen kenhető legyen, de nem folyós. A tejföl mennyiséget lehet variálni, pl. ha túl száraz a túró, lehet akár 3 evőkanállal is beletenni.

5. Megkenem a töltelékkel a tésztalapot, mint a palacsintát, és óvatosan betekerem. Ezután szorosan betekerem fóliába, és a hűtőbe rakom 2-3 órára, hogy megdermedjen a töltelék, majd szeletelve tálalom.

Megjegyzés

Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető (kb. - dijuka

Ezek is érdekelhetnek

Friss