Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paradicsomos-húsos tésztatál

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 1.) A tésztát forrásban lévő bő sós vízben kifőzzük, a vízhez adunk 1 evőkanál olajat. Időnként megkeverjük, hogy ne tapadjon össze. Amikor a tészta kellően megpuhult, leszűrjük.

2.) Közben a bacont saját zsírjában közepes hőfokon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felaprított hagymát. Ha a hagyma megpuhult, hozzáadjuk a fokhagymát, majd 1-2 perc múlva a darált húst, és rögtön a fűszereket is. Erős hőfokon addig főzzük néha megkeverve, amíg a hús meg nem pirul. Ha nagyon száraz lenne, adhatunk hozzá 1 evőkanál olajat.

3.) Ha a hús átsült, hozzáadjuk a felaprított paprikát, majd pár perc múlva a paradicsomkonzervet is, és így főzzük tovább kb. 10 percig. A hőfokot kicsit lejjebb vehetjük, hogy ne forrjon.

4.) Ezután a húsos mártást összeforgatjuk a tésztával, tűzálló tálba öntjük, megszórjuk sajttal. Kb. 200 C fokon 15 percig sütjük, vagy amíg a sajt szépen ráolvad a tetejére. Vigyázzunk, ne hagyjuk sokáig a sütőben, mert akkor csak kiszárad a sajt és a tészta is.

Ezek is érdekelhetnek

Friss