Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Paradicsomos húsgombóc

90 perc
egyszerű
átlagos
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás

Elkészítés

  1. A paradicsomos húsgombóc elkészítéséhez a megtisztított, felaprított hagymát a darált húshoz keverjük.
  2. Hozzáadjuk a rizst és a tojást, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Összegyúrjuk, hogy formázható masszát kapjunk. Pihentetjük.
  3. Egy nagyobb lábasban kb. 2 litert vizet forralunk, majd beledobjuk a leveskockát. Sózzuk, borsozzuk, ha szükséges. Amikor feloldódott a leveskocka, hozzáadjuk a paradicsompürét. Elkeverjük és visszaforraljuk.
  4. A darált húsos masszából kézzel kisebb alma nagyságú gombócokat formázunk, és a lábasba tesszük őket. Közepes lángon, lefedve kb. 1 órán keresztül főzzük. Nem kell nagyon forrnia! Szükség szerint a főzőlevet pótoljuk egy kevés vízzel, mert főzés közben a gombócok szépen megdagadnak. Végül kivesszük őket, és félretesszük.
  5. Tepsibe öntjük az olajat és a liszttel rántást készítünk. Néhány kanálnyi paradicsomos főzőlével fellazítjuk, simára keverjük, majd a többi főzőléhez öntjük. Felfőzzük, a cukorral, valamint ízlés szerint sóval ízesítjük.
  6. Visszatesszük a besűrített paradicsomszószba a húsgombócokat, és további 2 percig főzzük.
  7. Tányérokba szedjük, és főtt krumplival kínálhatjuk.

Megjegyzés

Több tojást nem szabad hozzáadni, mert kemények lesznek a gombócok. Főzésnél nem szabad zubognia, mert széteshetnek a gombócok.

Nem baj, ha rizsszemek vagy húsdarabkák válnak le, mert a mártást gazdagítják.

Egy idő után kiveszek és kettévágok egy gombócot, ellenőrzöm, hogy a közepén is puha-e a rizs. Ha igen, tálra szedem. - szolcash

Ezek is érdekelhetnek

Friss