Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Pandúrgulyás (betyárleves)

90 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A főzést megelőzően a velőt leforrázzuk, hártyáitól megszabadítjuk. A húst 2x2 cm-es darabokra vágjuk, a zöldségeket megtisztítjuk, karikára vagy kockákra vágjuk.

A szalonnát felkockázzuk, és a belőle kisült zsíron megfonnyasztjuk a felszeletelt hagymát. Sózzuk, beletesszük a köményt, hozzáadjuk a húst is, amit addig pirítunk, míg ki nem fehéredik. Felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Beletesszük a babért, majd ha felforrt, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret. Almaecetet és mustárt adunk hozzá, és az apróra vágott paradicsomot, kicsivel később a kockázott zöldpaprikát. Beletehetjük az őrölt paprikát, a borsot és a zúzott fokhagymát is, valamint a borsót és a zöldbabot. Kóstoljuk!

Ha úgy érezzük, hogy majdnem kész, a felszeletelt gomba és a kisebb darabokra vágott velő is belekerül, és a forró lével elkevert tejszínhez lisztet hozzáadva, majd azt csomómentesre eldolgozva behabarjuk a ragulevest. A végén hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, esetleg friss petrezselyemzöldet is.

A tojásból és a lisztből kevés sóval lazára kavart galuskát beleszaggatjuk. Mindezekkel ismét felforralva a levesünk kész.

Tálaláskor tejfölt adhatunk hozzá, valamint csípős zöldpaprikát.

Ezek is érdekelhetnek

Friss