Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Padlizsánlasagne

MME MME
70 perc
egyszerű
átlagos
4 adag

Elkészítés

  1. A padlizsánokat megmossuk, felkarikázzuk, besózzuk, és szűrőbe téve 15 percig pihentetjük. Ezután leöblítjük alaposan, és leitatjuk a nedvességet.
  2. Egy serpenyőben felhevítünk 2 ek olívaolajat, és adagonként a padlizsánszeletek mindkét oldalát 1-1 percig sütjük. Amikor elkészültek, konyhai papírtörlőre szedjük.
  3. A maradék olajat felhevítjük a serpenyőben, és üvegesre pároljuk rajta a meghámozott, felaprított vöröshagymát. Ezután rátesszük a meghámozott és felaprított fokhagymát, majd hozzáadjuk az aprított paradicsomot. A megmosott oregánó és rozmaring lecsipkedett, majd felaprított leveleivel, valamint egy kevés sóval ízesítjük, és pár perc alatt összefőzzük.
  4. Vékonyan kiolajozunk egy közepes méretű sütőtálat. Kirakjuk egy sor padlizsánkarikával, majd rákanalazzuk a paradicsommártást. A hozzávalókat addig rétegezzük, amíg el nem fogynak. Az utolsó réteg paradicsommártás legyen. A tetejére a mozzarellát tépkedünk.
  5. A sütőtálat 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 20-25 percig sütjük, majd aprított petrezselyemmel meghintve tálaljuk. 

Ezek is érdekelhetnek

Hasonló receptek

Friss