Elkészítés: 1. Az őszibarackzselével kezdjük. Vegyünk egy hosszúkás kenyérformát, és béleljük ki fóliával úgy, hogy lelógó részt hagyjunk a felhajtásra. A barackokat magozzuk és hámozzuk le, tegyük egy magas tálba, és botmixerrel pépesítsük. 3 evőkanál cukrot adjunk hozzá, és 1 csomag vaníliás pudingporral keverjük össze, főzzük sűrű krémmé, majd a formába öntsük bele. Ha kihűlt, tegyük hűtőbe, és takarjuk be a fóliával. Célszerű előző nap ezt elkészíteni.
2. A piskótának valókat keverjük ki, és süssük meg egy 20x30 cm-es keskeny peremű sütőtepsiben, amit előtte zsírpapírral béleltünk. 200 fokon 10 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, 2 lapot vágunk belőle, amekkorába a barackzselénket tettük, és kenjük meg vékonyan baracklekvárral az egyik piskótalapot, majd azzal a felével borítsuk be a zselét. Erre a főzött pudingkrém kerül, amit kikeverünk a vajjal és a krémsajttal, és befedjük a másik piskótával.
3. Lenyomkodjuk, majd 3-4 órára a hűtőbe tesszük dermedni. Utána kiborítjuk a formából úgy, hogy tálcát teszünk rá, és átfordítjuk. Így a zselé kerül felülre.
4. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, belekeverjük a fixálót, és bevonjuk a zselé tetejét habzsákból, csillagcsővel. Zöld cukorral megszórjuk, és jól behűtjük egy éjszakára. Másnap forróvízbe mártott késsel szeleteljük.
Szeretnél értesülni a Mindmegette legfrissebb receptjeiről? Érdekel a gasztronómia világa? Iratkozz fel most heti hírlevelünkre!