Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Olvasónk megfőzte!

Lelkesen keresitek a recepteket a Mindmegettén, megfőzitek őket, meg is eszitek. Zizzi32 is így tett, de ő le is fényképezte, el is küldte nekünk! Megosztjuk veletek!

Nagy öröm ez nekünk, ha látjuk, hogy örömmel használjátok a jó kis Mindmegettét. Hatalmas köszönet Zizzi32-nek a fotókért!

Vendégvárók:

Magos-burgonyás pogácsa
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
25 dkg burgonya
45 dkg liszt
25 dkg vaj/ margarin
2 tojássárgája
2 evőkanál tejföl
10 dkg tisztított napraforgómag
1 tojás a kenéshez
Előkészítés: A burgonyát sós vízben, héjában megfőzzük, majd leszűrjük, meghámozzuk, és azonnal forrón burgonyanyomón áttörjük. Hagyjuk kihűlni.
Elkészítés: A kihűlt burgonyához szitáljuk a lisztet, beletördeljük a vajat/margarint, hozzáadjuk a tojássárgáját, a tejfölt, 1 teáskanál sót, a napraforgómag 3/4 részét, és jól összegyúrjuk. Cipót formálunk belőle, fóliába csomagoljuk, és 20 percre a hűtőbe tesszük. Kivesszük a hűtőből, kissé kinyújtjuk, majd kétszer-háromszor összehajtogatjuk, mint a vajas tésztát. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A tésztát kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk, késsel kissé bevagdaljuk, és pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Tepsibe rakjuk, tojással megkenjük, megszórjuk a maradék napraforgómaggal, és a forró sütőben kb. 20 perc alatt pirosra sütjük. Melegen vagy langyosan kínáljuk, mert így az igazán finom.

Egyszerû sajtos pogácsa Amma Ági módra
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
1  margarin,
1 pohár tejföl,
1 tojás,
1/2 sütõpor,
10 + 10 dkg sajt,
teáskanálnyi só
Elkészítése: A lisztbe szórjuk a sütõport, a sót, a sajtot, a margarinnal összemorzsoljuk. Beleütjük a tojást, belekeverjük a tejfölt. Kb. 2 cm magasra nyújtjuk, berácsozzuk, megszórjuk sajttal, és kb 15-25 percig sütjük. (Villanysütõben hamarabb sül!)


Sajtkeksz
Hozzávalók:
1 pohár liszt (1 pohár=2,5 dl)
2 teáskanál  sütőpor
1 teáskanál mustár
őrölt borsból csipetnyi (1/4 teáskanálnyi)
7,5 dkg  margarin
3/4 pohár reszelt sajt (lehet füstölt is, akkor finomabb)
1 tojás
só (2 teáskanálnyi minimum kell bele)
Elkészítés: A lisztet a sütőporral, mustárral, borssal egy tálba tesszük, belemorzsoljuk (nem olvasztjuk!) a margarint, hozzátesszük a reszelt sajtot és a villával felvert tojást. Tésztát gyúrunk belőle. Lisztezett deszkán kinyújtjuk fél centiméteresre. Kis téglalapokra vágjuk fel (1x5 cm). Sütőben 200 fokon, kb. 10 percig sütjük. Nem szabad tovább, mert kemény lesz.


Egytálételek, ebédre, vacsorára valók

Bundás kenyér – másként 
4 körbevágott szelet kenyér (kb. 40 dkg),
5 dkg reszelt sajt,
2 tojás,
1 dl tej,
2 evőkanál olaj,
1 teáskanál ételízesítő,
1 gerezd fokhagyma,
ízlés szerint törött bors és őrölt szerecsendió-virág,
a tepsihez 2 evőkanál olaj.
Előkészítése: a sütőt közepes lángra kapcsolom. A kenyérszeleteket félbevágom, így összesen 8 darab lesz. A sütőlemezt beolajozom. Mély tálban a tojást a tejjel habosra verem, belekeverem a fűszereket és a zúzott fokhagymát.
Elkészítése: minden darab kenyeret belemártok a fűszeres tojásba, majd egymás után addig mártogatom, amíg el nem fogy a tojás. Ezután a kikent sütőlemezre teszem a nedves kenyereket, szorosan egymás mellé. A már forró sütőbe tolom, és addig sütöm, amíg szép pirosas-barna nem lesz a tetejük. Még tűzforrón meghintem reszelt sajttal és azonnal tálalom. Saláta vagy savanyúság illik hozzá.


Családi csirkés pite
Hozzávalók:
30-40 dkg csirkemell (felkockázva)
20 dkg szalonna (húsos)
15 dkg gomba
1 közepes vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma (lehet több is, ha valaki nagyon szereti)
2 evőkanal liszt
1 pohár leves leveskockából (1 pohár=2,5 dl)
fél pohár tej
fehérbors

olaj
1 pohár főtt kukorica
1 tojássárga (tetejére)
kakukkfű
rozmaring
bazsalikom
oregano
Tésztához:
2 pohár liszt
1 teáskanál só
20 dkg  margarin
kb. 6 evőkanál csapvíz
Elkészítés: Főzőedenybe olajat öntünk, beletesszük a hagymákat, szalonnát, gombát. Kevergetjük, míg a hagyma megfonnyad. Beletesszük a lisztet, kicsit keverjük, majd hozzáöntjük a leveskockás levest, beletesszük a felkockázott csirkehúst. Ízesítjük a fűszerekkel, sóval, fehérborssal, plusz beleöntjuk a tejet. Az egészet addig főzzük, míg a csirke megpuhul. Annyi leves kell hozzá, hogy befedje. Ha kész, hozzáadjuk a főtt kukoricaszemeket. Kóstoljuk meg, ha kell tovább fűszerezhetjük. Minél több fűszer van benne, annál jobb.
Tésztához: A hozzávalókat összegyúrjuk, a margarinnak csak az 1/4 részet tesszük bele. Annyi vizet használunk, hogy tészta állagú legyen.
Téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát, a margarinból rádarabolunk a tészta egyik, keskenyebb szélére, a másik vajazatlan tésztavéget ráhajtjuk, hajtogatással készül, amíg a margarin elfogy. Ha ez így macerásnak tűnik, az egész margarint bele lehet tenni a tésztába.
Hőálló edényt kivajazunk, a tészta felét beleterítjük egyenletesen, rá a húsos massza, befedjük a maradék tésztával. Villával megszurkáljuk a tetejét, tojássárgával megkenjük. Addig sütjük, míg a tészta elkészül. Kb. 45 perc.


Csirke kapros-kukoricás-tejszínes mártásban
Hozzávalók:
50 dkg csirkemellfilé,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 kis üveg vagy konzerv kukorica,
1 csomag friss vagy fagyasztott kapor,
3 dl főzőtejszín,
bazsalikom,
majoranna,
ételízesítő,
só,
bors,
olaj,
köretnek rizs
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát egy nagy serpenyőben olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott csirkemellet, fűszerezzük bazsalikommal, majorannával, sóval, borssal, ételízesítővel. Lefedjük és megpároljuk. Ha a hús megpuhult, elfőzzük a levét. Ezután egy másik edénybe beleöntjük a tejszínt, beleszórjuk a kaprot, és egyszer megrottyantyjuk, majd hozzáadjuk a kukoricát és egy kis ételízesítőt, és újra megrottyantyjuk. Köretnek rizst készítünk. Tányérba kiszedjük a rizst, egy adag húst, és mindezt nyakonöntjük a mártással. Jó étvágyat hozzá!


Fűszeres karfiol
Hozzávalók:
1 fej karfiol
1/2 l tejföl
30 dkg sajt
3-4 szelet bacon
2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedve megfőzzük. Az apró csíkokra vágott bacont megsütjük a zúzott fokhagymával. A karfiolt tepsibe öntjük, megszórjuk a fokhagymás szalonnával (a levét is ráöntjük), sózzuk, ráöntjük a tejfölt, megszórjuk a reszelt sajttal, és sütőben szép pirosra sütjük. Ízlés szerint a fokhagyma mennyiségét lehet növelni.


Hagymás-krumplis lepény
Hozzávalók:
10 dkg sajt + tetejére (kb. 20 dkg)
13 dkg margarin
25 dkg liszt
1 tojás
25 dkg krumpli
póréhagyma, újhagyma, vöröshagyma
20 dkg sonka
20 dkg kolbász
3 dl tejföl + tésztához
3 dl tejszín
2 dl tej
só, bors, szerecsendió
Elkészítés: A sajtból, margarinból, lisztből és a tojásból tésztát gyúrunk annyi tejföllel, hogy összeálljon. Fűszerezzük. Tepsi nagyságúra kinyújtuk a tésztát, hőálló edénybe fektetjük. Tetejére szeleteljük vékony karikára a krumplit és a hagymákat. (A hagyma mennyisége tetszés és ízlés szerinti), valamint a sonkát és a kolbászt is apróra vágva. A tejfölt összekeverjük a tejszínnel és a tejjel, fűszerezzük, majd ráöntjük az ételre. A tetejére annyi reszelt sajtot teszünk, hogy befedje az egészet. Sütőben addig sütjük, míg a krumpli puha lesz.


Sütemények

Fekete-fehér süti
Hozzávalók (60 darab):
30 dkg liszt,
20 dkg vaj vagy  margarin,
10 dkg cukor,
1 csomag vaníliás cukor,
csipetnyi só,
1 tojás,
1 késhegynyi  sütőpor,
1 evőkanál kakaó,
1 evőkanál tej,
néhány csepp rumaroma
Elkészítése: A lisztet, zsiradékot, cukrot, vaníliás cukrot, sót, tojást, sütőport gyúrjuk össze, majd felezzük el a tésztát. Az egyik feléhez keverjük a maradék hozzávalókat. Mindkét részt tegyük 30 percre a hűtőbe. Alufólián nyújtsuk ki külön a tésztákat. A világos tésztát tegyük a sötétre, és tekerjük össze. Szeleteljük fel vékonyan, és az így kapott csigákat süssük ki (180 fokon kb. 8-10 perc).


Mandulás kiflik
Hozzávalók kb. 35 db-hoz:
20 dkg  margarin
10 dkg porcukor + a szóráshoz
1 csomag  vaníliás cukor
1 tojás
5 dkg lehéjazott, darált mandula
25 dkg liszt
Előkészítés: A margarint szobahőmérsékletűre melegítjük, hozzáadunk egy csipet sót, a porcukor felét, a vaníliás cukrot, és habosra keverjük. Beleütjük a tojást, és tovább habosítjuk. A porcukor másik felét összekeverjük a darált mandulával, a liszttel együtt a masszához adjuk, és sima tésztává dagasztjuk. Három cm átmérőjű rudat sodrunk belőle, alufóliába csomagoljuk, és kb. 1 óra hosszat hűtőszekrényben pihentetjük.
Elkészítés: A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A tésztarudat kb. kisujjnyi vastag darabokra vágjuk, kezünkkel megsodorjuk, kifliket formázunk belőle, és a tepsire rakjuk. A sütőben kb. 12-15 perc alatt aranysárgára sütjük. A tepsiben, még melegen megszórjuk porcukorral, és hagyjuk kihűlni, csak azután rakjuk tálra.

Reméljük, kedvet kaptatok!

Ezek is érdekelhetnek

Friss