Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Oldalaskoszorú

MME MME
75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 1,2 kg-os oldalas
  • 1 púpozott kiskanál só
  • 1 kiskanál csípős fűszerpaprika
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál egész köménymag
  • 1 kávéskanál őrölt bors
  • 2-3 evőkanál méz
  • 5 evőkanál étolaj
  • A körethez:
  • 1 kg fagyasztott zöldségkeverék (zöldborsó, sárgarépa, karfiol, gomba, brokkoli, zöldbab)
  • kristálycukor
  • 5 dkg vaj

Elkészítés

Elkészítés: Ahhoz, hogy ez az étel igazán szépre sikeredjen, gondosan ki kell választani a húst. Olyan oldalast vegyünk egészben, amelyik arányos, egyformán kb. 12 cm széles és jó húsos.

A húst sóval jól bedörzsöljük, félretesszük. A csípős fűszerpaprikát egy kis tálban a finomra vágott hagymával, a zúzott fokhagymával, a durvára aprított köménymaggal és a mézzel jól összekeverjük. Ezzel a keverékkel alaposan bedörzsöljük a már előzőleg besózott húst, tepsibe tesszük, majd letakarva a hűtőben érleljük egy éjszakán át.

Másnap meglocsoljuk az olajjal, koszorú formájúra hajlítjuk úgy, hogy a húsos rész kerüljön belülre, megkötjük spárgával, és kitámasztjuk villával, hogy kör alakját megtartsa. Ezután visszahelyezzük a tepsibe, aláöntünk 1,5 dl vizet, letakarjuk alufóliával, és a sütőben közepes lángon kb. 50 percig sütjük úgy, hogy közben a sült zsírjával többször meglocsoljuk. A pecsenyét is megforgatjuk párszor, hogy egyformán süljön.

Amíg a hús sül, a zöldségeket enyhén sós-cukros vízben roppanósra főzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük, majd tálalás előtt az olvasztott vajon megforrósítjuk.

Amikor az oldalas puha, az egészet tálra emeljük, a zsineget lefejtjük róla, a villát eltávolítjuk közüle. A vajas zöldséget a forró oldalas közepébe halmozzuk, és azonnal tálaljuk.

Készíthetünk mellé hercegnő burgonyát is, kiadósabb lesz.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss