Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nyári pitetorták sósan és édesen

Sokan félnek a tésztagyúrástól, pedig nem nagy kunszt. Sőt! A pitetészta pár perc alatt elkészíthető, és mindig van hozzá alapanyag. A töltelék pedig ezer féle lehet, akár sós, akár édes finomságok kerüljenek a tésztára.

Nagyon egyszerű dolog a pite, flancosabban tarte vagy tart névre is keresztelhetjük, ha rusztikusabbra készítjük, lepény is lehet. A quiche is egyfajta pite, ebbe a gazdag, sós pitébe tojásos-tejszínes krémet öntünk, ami összetartja a belevalókat.

Ha sós pitét sütünk, friss zöldségekből készült salátával tökéletes nyári ebéd vagy vacsora lehet, ha édesen, akkor desszertként, uzsonnára, vendégvárónak is nagyszerű.

Ahogy a feltét vagy töltelék, úgy a tészta is jól variálható, ha egyszer ráérzünk a megfelelő állagra, onnantól kedvünk szerint ízesíthetjük, gazdagíthatjuk, cifrázhatjuk fűszerekkel, magokkal, mákkal, mandulával, kókusszal, szezámmal… Mindenesetre a jó tészta az alap, érdemes tudni az alapokat, és akkor csalódás senkit sem érhet.

A jó pitetészta titka

1. Tegyük a lisztet, a vajat és az összes szárazanyagot (sót, cukrot, mandulát, kókuszreszeléket) egy tálba, és robotgéppel magas fordulaton keverjük addig, amíg morzsás keveréket kapunk.

2. Ezután adjuk hozzá a folyékony alapanyagokat, vagyis a tojást, a vizet, a tejet, vagy ami szerepel a receptben, és keverjük tovább robotgéppel, amíg elválik a tészta a tál falától, és gombóccá összeáll. Ha túl száraz lenne, adjunk még hozzá a nedves alapanyagokból, ha ragacsos, akkor liszttel segítsünk elérni a megfelelő állagot.

3. Finoman lisztezzük a tésztagombócot, és lefedve tegyük hűtőbe legalább fél órára, de ha tehetjük, 3 óra pihenés még jobb a tésztának.

4. A pihentetett tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki a piteforma vagy a tepsi méretére, ha rácsozzuk majd a tetejét, ehhez tegyünk félre, esetleg használjuk a lehulló darabokat.

5. Ha a recept szerint elősütést igényel a tészta, akkor a piteformába vagy tepsibe helyezett tésztára fektessünk sütőpapírt, majd szórjunk a tetejére lencsét, babot, rizst, vagyis valamilyen nehezéket, és így süssük a tésztát. Ezt a kelléket többször, sokszor használhatjuk.

Pite-tippek

- A pitetésztához mindig hideg vajat használjunk, és gyorsan dolgozzuk össze az alapanyagot, akár géppel, akár kézzel készítjük a tésztát.

- A sós piték tésztáját fűszerezhetjük köménnyel, curryvel, szárított rozmaringgal, oregánóval, kakukkfűvel, de egy maréknyi pirított egész mák is nagyon finom a tésztában.

- Az édes tésztákba tehetünk egy kevés fahéjat, szárított és őrölt gyömbért, reszelt citrom- vagy narancshéjat, akár kakaót is.

- Ha lédús töltelék kerül majd a tésztára, mindenképpen hintsük meg a tésztát valamilyen nedvszívó alapanyaggal, ami illik a töltelékünkhöz is. Ez lehet kekszmorzsa, darált mandula vagy dió, fűszerrel elkevert zsemlemorzsa, vagy elősütés előtt megkenhetjük tojásfehérjével is.

- A sütés után 5-10 percig hagyjuk a pitéket pihenni, majd vegyük ki, és sütőrácson hagyjuk kihűlni, a sütőpapír nélkül, hogy a megfelelő nedvesség távozhasson, így nem lesz szalonnás a tészta.

Variációk sós pitetésztára

Alaptészta: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 2 csipet só, 6 evőkanál hideg víz

Tojásos alaptészta: 25 dkg liszt, 1 tojás, 15 dkg vaj, 2 csipet só, 1 kávéskanál cukor, 3 evőkanál hideg tej

Alaptészta teljes kiőrlésű liszttel: 25 dkg teljes kiőrlésű liszt, 18 dkg vaj, 1 tojás, 2 csipet só, 1 kávéskanál cukor, 6 evőkanál hideg tej

Balzsamecetes pitetészta: 17 dkg liszt, 8 dkg kukoricakeményítő, 2 csipet só, 1 tojássárga, 1 kávéskanál cukor, 4 evőkanál víz, 1 evőkanál balzsamecet

Pitetészta olívaolajjal: 50 dkg liszt, 1 tojás, 1 dl olívaolaj, 8 dkg vaj, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál sütőpor

Cukkinis pite olívakrémmel

Hozzávalók:
A tésztához:

25 dkg teljes kiőrlésű liszt
18 dkg vaj
1 tojás
2 csipet só
1 kávéskanál cukor
6 evőkanál hideg tej
Valamint:
2 zsenge cukkini
2 fej zsenge hagyma

frissen őrölt bors
csipetnyi pirospaprika
olívaolaj
Az olívakrémhez (tapenade):
15 dkg magozott olívabogyó
5 dkg reszelt parmezán
2 ringli (elhagyható)
15-20 szem kapribogyó
fél dl olívaolaj

Elkészítés: A tészta alapanyagait dolgozzuk össze.
A cukkinit mossuk meg, majd zöldséghámozóval vágjuk vékony szeletekre.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A tapenade-hoz (olívakrémhez) a hozzávalókat tegyük tálkába, és mixerrel pépesítsük.
A tésztát nyújtsuk ki, fektessük sütőpapírral bélelt tepsire, majd kenjük meg egyenletesen az olívakrémmel. Fektessük rá a cukkiniszeleteket és a felkarikázott zsenge hagymát. Hintsük meg sóval, frissen őrölt borssal, pici pirospaprikával, locsoljuk meg olajjal.
Az előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt süssük meg.
A receptet elmetheted saját recepttáradba >>>

Gombás-spenótos-ricottás pitetorta

Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg vaj
2 csipet só
6 evőkanál hideg víz
A töltelékhez:
50 dkg gomba (bármilyen gomba lehet, de erdei gombával keverve még finomabb)
2 evőkanál olívaolaj
2 dkg vaj
1 evőkanál tejföl
1 nagy marék zsenge spenótlevél
12,5 dkg ricotta
frissen őrölt bors

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A gombát megtisztítjuk, négybe vágjuk, majd az olaj és a vaj keverékén megpirítjuk. Az utolsó 2-3 percre hozzádobjuk a spenótot is, hogy a hő hatására kissé megfonnyadjon. Hagyjuk hűlni, míg a tésztával dolgozunk.
A tészta alapanyagait összedolgozzuk, a tésztát megfelezzük, mindkettőt kinyújtjuk. Az egyik lapot sütőpapírral fedett sütőlapra helyezzük.
A pirított gombához és spenóthoz keverjük a tejfölt, a ricottát, sót és borsot, összeforgatjuk, majd a tésztán elegyengetjük. Ráfektetjük a másik tésztalapot, közepébe keresztet vágunk, és a tésztát kihajtjuk.
Betoljuk az előmelegített sütőbe, és 45 percig sütjük. Melegen vagy langyosan tálaljuk.
A receptet elmetheted saját recepttáradba >>>


Lilahagymás lepény tárkonnyal

Hozzávalók:
A tésztához:
17 dkg liszt
8 dkg kukoricakeményítő
15 dkg vaj
2 csipet só
1 tojássárgája
1 kávéskanál cukor
1/2 csomag sütőpor
6 evőkanál víz
1 evőkanál balzsamecet
Valamint:
6-8 fej lilahagyma
6 evőkanál olívaolaj
4 evőkanál balzsamecet
5 dkg parmezán
1 csokor friss tárkony
diónyi vaj
pici liszt
frissen őrölt bors

Elkészítés: A tészta alapanyagait összedolgozzuk, majd kicsit pihentetjük.
A lilahagymákat megtisztítjuk, szálasra vágjuk, és az olívaolajon - takarékon - 15 percig pároljuk. Hozzáadjuk a balzsamecetet és pici vizet, sót és borsot, és további 15 percig pároljuk.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a sütőtálat kivajazzuk (vagy sütőpapírral kibéleljük).
A tésztát kinyújtjuk, majd a tepsibe tesszük, villával megszurkáljuk, meghintjük liszttel. Készíthetünk egyszemélyes lepénykéket is, ebben az esetben a tésztát daraboljuk, és kézzel kilapogatjuk. A párolt hagymát egyenletesen elosztjuk rajta, frissen őrölt borssal és a felaprított tárkonnyal megszórjuk, és betoljuk a sütőbe, megsütjük.
A sütőből kivéve reszelt parmezánnal meghintjük, és szeletelve azonnal tálaljuk.
A receptet elmetheted saját recepttáradba itt >>>

További sós piték:
Ricottás-cukkinis pite rozslisztből >>> 
Cukkinis-kéksajtos quiche fenyőmaggal >>> 
Spárgás-baconös pite >>>

Variációk édes pitetésztára

Édes alaptészta: 22 dkg liszt, 14 dkg vaj, 2 csipet só, 6 dkg cukor, 2 tojássárga, 5 evőkanál hideg víz

Édes pitetészta tojás nélkül: 25 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 2 csipet só, 12,5 dkg cukor, 2 evőkanál rum, 1 citrom reszelt héja és leve

Mandulás pitetészta: 22 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 2 csipet só, 8 dkg porcukor, 1 tojás, 4 dkg őrölt mandula

Kókuszos pitetészta: 22 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 2 csipet só, 8 dkg porcukor, 4 dkg kókuszreszelék, 1 citrom reszelt héja és leve


Zöldcitromos pitetorta

Hozzávalók:
A tésztához:
22 dkg liszt
14 dkg vaj
2 csipet só
6 dkg cukor
2 tojássárgája
5 evőkanál hideg víz
Valamint:
6 zöldcitrom (lime)
15 dkg cukor
6 tojás
7 evőkanál tejszín
1 evőkanál liszt
diónyi vaj

Elkészítés: A tészta alapanyagait összedolgozzuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A piteformát kivajazzuk, majd a tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk akkorára, hogy a tál peremére is jusson. A piteformába helyezzük, megszurkáljuk villával, és 15 percig elősütjük.
Közben a citromokat alaposan megmossuk, a héjukat lereszeljük, levüket kifacsarjuk, kb. 2 dl-t kell kapnunk. A tojásokat a cukorral habverővel felverjük, hozzáadjuk a tejszínt és a lisztet, majd a citromok héját és levét.
Az elősütött tésztára öntjük a citromos tojáskrémet, és kb. 30 percig sütjük.
Rácson hagyjuk kihűlni, majd cikkekre vágva tálaljuk.
A receptet elmetheted saját recepttáradba >>>

Málnás-mascarponés pitetortácskák

Hozzávalók:
A tésztához:

22 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2 csipet só
8 dkg porcukor
1 tojás
4 dkg őrölt mandula
A töltelékhez:
30 dkg málna
25 dkg mascarpone
1 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dkg aprított pisztácia
5 dkg porcukor

Elkészítés: 15 dkg málnát 1 evőkanál cukorral és pici vízzel felforralunk, majd szűrőbe tesszük, a levét is felfogjuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát lisztezett munkafelületen kinyújtjuk, egy bögrével, a tésztával a muffinformát kibéleljük. Villával megszurkáljuk, majd 15-20 perc alatt megsütjük. A kosárkákat rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A mascarponét a vaníliás cukorral és a porcukorral habosra keverjük.
A tésztakosárkák aljába 1-1 kanál málnapépet teszünk, erre vaníliás mascarponét kanalazunk. A tetejükre málnát teszünk, majd az aprított pisztáciával meghintjük. A tetejét meglocsolhatjuk a málna levével.
A receptet elmetheted saját recepttáradba itt >>>

Mini pite gyömbéres creme brulée krémmel

Hozzávalók:
A tésztához:

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
2 csipet só
12,5 dkg cukor
2 evőkanál rum
1 citrom reszelt héja és leve
A töltelékhez:
5 dkg friss gyömbér
1 dl tejszín
6 tojássárgája
12 dkg cukor
5 dkg barnacukor

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tészta alapanyagait összedolgozzuk, majd a tésztát a pitetálkákba nyomkodjuk. Villával megszurkáljuk, majd 10-15 perc alatt elősütjük.
A tojássárgákat a tejszínnel és a cukorral összekeverjük, majd hozzáadjuk a finomra reszelt gyömbért is.
Az elősütött tésztát hagyjuk langyosra hűlni, majd egyenletesen elosztjuk bennük a tojásos-tejszínes krémet, és kb. 40 percig sütjük 110-120 fokon.
A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd legalább 2 órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt megszórjuk barnacukorral, és forró grill alatt vagy karamellizálló pisztollyal megpirítjuk a tetején a cukrot.
A receptet elmetheted saját recepttáradba itt >>>

Mindenféle pite-receptek >>>

Pite, a megunhatatlan >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss