Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nevezetes novemberiek

Ebben a hónapban sokféle okunk lehet, hogy különböző finomságok kerüljenek az asztalra. Halloween ürügyén sütőtök, Márton-nap okán liba, vagy csak úgy, például birs vagy gesztenye.


Gesztenyés kosárkák

Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
20 dkg vaj
25 dkg liszt
5 dkg darált dió
2 tojássárgája
1 evőkanál rum
8 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
2 evőkanál méz

A gesztenyekrémhez:
40 dkg gesztenyepüré
6 dkg porcukor
1/2 dl rum
3 dl tejszín

Előkészítés: Összemorzsoljuk a vajat liszttel, a darált dióval, majd beledolgozzuk a tojások sárgáját, a rumot, a cukrot, a vaníliás cukrot, a mézet és egy csipet sót. Alaposan összegyúrjuk, cipóvá formázzuk, letakarjuk, és a hűtőben 1 órán át pihentetjük.

Elkészítés: Amikor eltelt ez az idő, a tésztát kivesszük a hűtőből és 30 darabra osztjuk. A kis tésztagolyókat beletesszük a formákba, és egyenletesen kibéleljük vele. (Ujjainkkal körbenyomkodjuk.) A forma méretétől függően lehet, hogy több vagy kevesebb kosárkát tudunk készíteni. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A kosárkákat 10-14 percen át sütjük, majd kicsit hűtjük, és kiszedjük a formákból a tésztát, és a krémmel megtöltve kínáljuk. A gesztenyekrémhez a gesztenyemasszát áttörjük, és a porcukorral meg a rummal alaposan kikeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a gesztenyemasszához adjuk. Önmagában, tejszínhabbal is kínálhatjuk.

Munka: kb. 1 óra
Fogyasztható: kb. 2,5 óra múlva
Nehézségi fok: közepes
1 darab: 140 kcal

...még több gesztenyével készíthető ételt találsz itt >>>

 

Töltött liba

Hozzávalók 6 személyre:
1 pecsenyeliba (kb. 3 kg)
2 szikkadt zsemle
1 evőkanál ételízesítő
1 közepes fej vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
45 dkg alma
20 dkg főtt füstölt hús
15 dkg darált sertéshús
1 tojás
1,5 kg burgonya

Előkészítés: A libát megtisztítjuk, kívül-belül alaposan megmossuk, leszárítjuk. A bőrt hústűvel megszurkáljuk, hogy a zsír a sülés során ki tudjon csorogni. A töltelékhez a zsemlét az ételízesítővel vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk. A hagymát megtisztítjuk, összevágjuk. A petrezselyemből 2 szálat félreteszünk a díszítéshez, a többit felaprítjuk. Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, és a húsát kockákra vágjuk. A füstölt húst felaprítjuk.

Elkészítés: A darált húst összedolgozzuk a füstölt hússal, a zsömlével, az almával, a tojással, a hagymával és a petrezselyemmel, majd sóval, borssal ízesítjük, kissé állni hagyjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tölteléket a liba hasüregébe tömködjük, a nyaki és hasi nyílást hústűvel összetűzzük, kívül megsózzuk, tepsibe fektetjük, és alufóliával letakarjuk. A sütőben úgy 1 óra 40 percig sütjük. Egy óra sütés után a fóliát szétbontjuk, a kiolvadt zsírt leöntjük róla, majd újra betakarva folytatjuk a sütést. Az utolsó fél órában a fóliát eltávolítjuk, a zsírt újra leöntjük, és a libát ropogós pirítjuk. Közben a burgonyát meghámozzuk,  cikkekre vágjuk. Sós vízben 10 percig főzzük, majd akkor terítjük a szárnyas köré, amikor a fóliát lebontottuk, hogy a pecsenye levében süljön meg. A pecsenyét tálra átemeljük, a tölteléket a liba köré rakjuk. A burgonyát a  köré fektetjük, a petrezselyemszálakkal díszítjük. A pecsenyelevet külön tálkában kínáljuk hozzá.

Munka: kb. 1,5 óra
Fogyasztható: kb. 3,5 óra múlva
Nehézségi fok: bonyolult
1 adag: 1934 kcal

Nem volt elég! Libás receptek itt >>>

 

Birsalmás csirketokány

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg csirkemellfilé
1 mokáskanál currypor
1 mokáskanál kakukkfű
1 fej vöröshagyma
2 nagyobb birsalma
1 dl fehérbor
5 dkg vaj
2 evőkanál liszt
1 dl tejszín
1 mokáskanál cukor

Előkészítés: A húst megmossuk, kisebb kockára vágjuk, és megszórjuk curryvel, borssal, kakukkfűvel. A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A birsalmát megtisztítjuk, megmossuk, húsát felkockázzuk.

Elkészítés: A birsalmára ráöntjük a bort, és annyi vizet, amennyi éppen ellepi, majd 5-6 percig főzzük. A vajon megfonnyasztjuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a befűszerezett húst, megsózzuk, és szüntelenül kevergetve megpirítjuk. Liszttel meghintjük, a birs levével és a tejszínnel felöntjük, majd fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. Ha a hús megpuhult, beletesszük a birskockákat, és még egyszer átforraljuk. Cukorral pikánsra ízesítjük és forrón tálaljuk. Burgonyapürét kínáljunk hozzá. 

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 30 perc múlva
Nehézségi fok: könnyű
1 adag:  425 kcal

További finom receptek birsalmával >>>

 

 

Sütőtök-krémleves

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg sütőtök
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj
1 mokkáskanál őrölt gyömbérpor
1 evőkanál cukor
1,5 dl fehérbor
5 dl zöldségleves, kockából
1 dl tejszín
3 evőkanál narancslé

A tálaláshoz:
1/2 csokor rozmaring
8 szelet bagett
1 teáskanál vaj

Előkészítés: A tököt meghámozzuk, kimagozzuk, megmossuk, és a tökhúst kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk.

Elkészítés: Az olajat mélyebb edényben felforrósítjuk, a hagymát  üvegesre pároljuk benne, majd belekeverjük a gyömbért és a  tököt, és az egészet még egy-két percig pirítjuk. Megszórjuk a cukorral, majd meglocsoljuk a fehérborral. Felöntjük a zöldséglevessel, sóval, őrölt fehér borssal ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon kb. 15 percig főzzük, majd turmixgépben pépesítjük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A rozmaringot leöblítjük, szárazra rázzuk, és leveleit lecsipkedjük, apróra vágjuk.  A bagetteket vékonyan megkenjük vajjal, és a sütőben megpirítjuk. Kivesszük, megszórjuk kevés rozmaringgal. Belekeverjük a levesbe a tejszínt és a narancslevet, éppen csak összemelegítjük,  tányérokba merjük, az apróra vágott rozmaringgal díszítjük, és a pirítóssal tálaljuk.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 40 múlva
Nehézségi fok: könnyű
1 adag: 273 kcal

Napsárga és édes... Még több recept sütőtökkel! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss