Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ez a top 3 aszú, amit érdemes megvennni karácsonyra!

default user icon
MME
Ha ősz, akkor szüret - és ez bizony igaz az egész évszakra, hiszen a Tokaji borvidék legismertebb borához, az aszúhoz a szőlőt november végéig szüretelik. A Szupermenta tesztcsapata, ennek apropóján, a kereskedelmi áruházláncoknál kapható ötputtonyos aszúkat tesztelte - lássuk, mely nedűk végeztek dobogós helyen, és melyik az, amelyikre érdemes beruházni így, az ünnepek közeledtével!

A Nébih tesztcsapta, a Szupermenta, legnagyobb kereskedelmi áruházláncok kínálata alapján 17 ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú aszúbort választott tesztelésre. Mindegyik 0,5 literes kiszerelésű volt, minősítésüket tekintve pedig oltalom alatt álló eredetmegjelölésű.

A minőség javítása érdekében 2013-ban szigorították az aszúborokra vonatkozó szabályokat. Ez az előírás többek között azt is tartalmazza, hogy ma már csak azok a borok nevezhetők tokaji aszúnak, amelyeknek a természetes cukortartalma minimum 120 gramm/liter. Ez az új szabályozás nem teszi kötelezővé a puttonyszám feltüntetését a címkén, így ma már „puttonytalan” (azaz puttony megjelölés nélküli) aszúkat is vásárolhatunk, de emellett találkozhatunk 3, 4, 5 és 6 puttonyos aszúkkal is a boltok polcain. A tesztünkbe csak olyan ötputtonyos aszúborok kerültek, amelyeken feltüntették a puttonyszámot.

hogyan lesz aszú a szőlőből?

A tokaji aszúszemek külsőleg hamvasak, csokoládébarnák, belsejükben sárgásbarna, barna színűek, melyek a Botrytis cinerea (nemes penész) hatására nemesen aszúsodtak. Az aszúszemek töppedtek, húsállományuk „zsíros” tapintású, felületük nemes penésszel különböző mértékben fedett.

Különlegessége tehát egyrészt a nemes penészben rejlik, hiszen a tokaji aszú a Botrytis cinerea (a megfelelő körülmények között nemes rothadást előidéző gomba) hatására nemesen, tőkén aszúsodott és szüretkor kizárólag kézzel szedett szőlőbogyókból készül.

Az aszúszemeket azonos évjáratú mustban, részben erjedt szőlőmustban, még erjedésben lévő újborban vagy borban áztatják, és az így kioldódó botritiszes aromák teszik gazdaggá és egyedivé a aszú karakterét, amelyben a mindenki által felismerhető „aszús”, botritiszes jelleg mellett friss vagy aszalt gyümölcsös (szőlő, kajszi, birs, körte), virágos (hárs, akác), mézes, mazsolás illat- és ízvilág jelenik meg. Ezt az ásványosság, illetve a minimum 18 hónapig tartó fahordós érlelésnek köszönhető illat- és ízjegyek (pl. vanília, dohány) tehetnek még komplexebbé.

A tokaji aszú legkorábban a szüretet követő harmadik év január 1-jét követően hozható forgalomba.

Íme a top 3 ötputtonyos!

Az aszúborok hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett most sem maradhatott el a laikus kóstolók kedveltségi vizsgálata. A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, mely pincészet borához kapcsolódik. A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva, ízlelve egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

A végső rangsor 17 ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú tokaji aszúborból állt össze. A résztvevők összesen öt szempont mentén értékelték a borokat:

  • Külső megjelenés és tisztaság szempontjából a palackos érlelésből fakadó esetleges üledékektől eltekintve üledékmentesnek kell lennie.
  • A borok színét illetően a világos aranysárgától a mély borostyán sárgáig terjedhet.
  • Az illatintenzitást és karaktert a primer szőlőaromák (friss virágok, mézes jegyek), valamint az erjedés és érlelés során képződő szekunder (aszalt gyümölcsös) jegyek és az aszú (Botrytisz) jelleg komplex keveréke jellemezheti az adott bor korának megfelelő arányban.
  • Íze és zamatintenzitása komplex, melyben a primer szőlőre jellemző virágos és mézes jegyek, valamint a botrytiszes szőlő gyümölcsös, mazsolás ízei keverednek az erjedés és érlelés során képződő ízekkel. Édes olajosság, finom savak jellemezhetik.
  • Az összbenyomást a harmonikus, elegáns, kerek, sav-cukor arány kellemes összhangja jellemzi, felismerhetően a tokaji borkülönlegességre jellemző aszú íze és illata érezhető.

A kóstolók által legfontosabbnak ítélt tulajdonság az íz és zamatintenzitás, illetve az összbenyomás volt, amelyek szerint a vizsgált borkülönlegességek közül a Pauleczki Tokaji Muscat Lunel Aszú végzett a legjobb helyen. A rangsort tekintve második lett a Sárga Borház Tokaji Aszú, míg a dobogó harmadik fokára az SZM Sommelier Tokaji Aszú léphetett fel.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss