Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Narancsos csirkecomb sült répával és rukkolás krumplipürével

90 perc
mester
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A narancsokat kifilézzük, a gerezdeket félretesszük, a megmaradt levet pedig egy tálba facsarjuk. 
  2. A csirkecombokat forró serpenyőben erősen megpirítjuk, a felsőcombokat kizárólag a bőrös oldalukon. Amikor kellően megpirultak, megsózzuk és -borsozzuk, majd egy nagyobb porcelántálba rendezzük őket a megtisztított, felnegyedelt répával együtt. 
  3. A serpenyőben, amiben a combokat pirítottuk, felolvasztunk egy kis mézet, ráfacsarjuk a filézésből megmaradt narancslevet, hozzáadjuk a szójaszószt és az ízlés szerint frissen őrölt borsot. Hagyjuk enyhén sziruposra sűrűsödni (de ügyeljünk arra, nehogy odaégessük!).
  4. Ha kellően szirupos, egy ecset segítségével bekenjük vele a csirkéket, és előmelegített, 180 fokos sütőben 30 percig, majd 200 fokon 10 percig sütjük. Sütés közben gyakran megkenegetjük a maradék narancsos sziruppal, és ha szükséges, a répákat is megforgatjuk, hogy minden oldaluk egyenletesen megsüljön.
  5. A rukkolás krumplipüréhez a krumplikat meghámozzuk, nagyobb, egyforma darabokra vágjuk. Fazékba tesszük, és bő, sós vízben 10–15 perc alatt puhára főzzük. A rukkolát durvára vágjuk, és a csirke serpenyőjében 2 evőkanálnyi olívaolajon enyhén megfonnyasztjuk, majd féretesszük. 
  6. A megfőtt krumplit leszűrjük, majd azonnal, még forrón áttörjük egy krumplinyomón. Feltesszük a tűzhelyre, majd erős kevergetés mellett hozzáadjuk a felmelegített tejet és a hideg vajat. Ízlés szerint megsózzuk. Ha elkészült, hozzákeverjük a megfonnyasztott rukkolát is.
  7. Tálaláskor a tányérra kanalazunk a krumplipüréből, rátesszük a sült csirkecombokat és a répákat, a tetejére bőségesen rakunk a narancsból, majd meglocsoljuk a csirkés szafttal. Végül frissen őrölt borssal, valamint frissen reszelt narancshéjjal megszórva kínáljuk. 

Megjegyzés

A burgonyának fel kell szívnia a vajat és a tejet. Annyi vajat és tejet adunk hozzá, amíg a pürénk szép krémes és lágy állagú nem lesz. Ez a burgonyától függ, de akkor a legízletesebb és legjobb állagú a püré, ha harmadrész burgonyából, harmadrész tejből és harmadrész vajból áll. - zsuzsamama56

Ezek is érdekelhetnek

Friss