Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így ültesd ki tavasszal a muskátlikat, hogy tobzódjanak a virágban – egy profi kertész tippjei!

default user icon
MME
Ahogy véget érnek az éjszakai fagyok, előkerülnek a lépcsőházakba, hűvös, fagymentes kamrákba, spájzokba eltett, téli álmot alvó muskátlik. Nézzük, mit kell tennünk ahhoz, hogy ezek a színpompás növények minél előbb, és lehetőleg tartósan virágba boruljanak!

A muskátli örök sláger, szinte nincs is olyan ablakpárkány, erkélykorlát vagy teraszon lévő láda, amelyben ne kapna helyet. Megyeri Szabolcs kertészmérnök a Fanny magazinnak elárulta, hogyan gondozzuk, hogy egészen őszig tündököljön!

Szoktassuk a levegőhöz

Mielőtt kiültetnénk, érdemes pár napig fokozatosan szoktatni a növényeket a kerti körülményekhez, különösen, ha világos, meleg helyen, például lépcsőházban teleltettük a muskátlit, vagy új, friss növényeket vásároltunk a kertészetben. Erre a célra egy világos, fagytól védett hely a legalkalmasabb.


Óvatosan az ollóval!

A sikeresen átteleltetett növényeket emeljük ki a cserepükből, és távolítsuk el az elhalt gyökérrészeket, valamint az elszáradt leveleket, hajtásokat is. Akár egészen rövidre, pár centiméteresre is visszavághatjuk a szárakat, de hagyjunk pár leveles hajtást is, mert a túlzott visszavágás hatására nem fog fejlődni a növény.

Fontos a föld

Az ültetéshez célszerű általános virágföldet vagy kifejezetten a balkonnövények és muskátlik számára összeállított földkeveréket használni, hiszen ez biztosítja a növény számára a megfelelő tápanyagot. A hajtások, levelek növekedéséhez többek között nitrogénre, míg a gyökér fejlődéséhez és a virágképződéshez foszforra van szüksége, ezért a földjéhez keverhetünk kevés tyúktrágyát is.

Kavicsok a cserép alján

A pangó víztől a gyökerek hamar rothadásnak indulnak, ezért mindig figyeljünk oda, hogy a cserép vagy a láda alján legyen vízelvezető lyuk. Tanácsos az aljára, az ültetőközeg alá kisebb-nagyobb kavicsokat vagy cseréptörmeléket is tenni, hogy a felesleges víz elfolyhasson és ezzel megakadályozzuk, hogy a föld összeálljon.

Elég nagy a helyigénye

Akár álló-, akár futómuskátlit ültetünk, úgy számoljunk, hogy egy 1 méteres virágládába 4-5 tövet ültessünk el, hogy legyen elég helyük a fejlődéshez. A dús virágzuhatagát még jobban kihangsúlyozhatjuk, ha cikkcakkosan ültetjük. Kiegészítésképpen ültethetünk mellé néhány fekvő szárú balkonnövényt, például kakassarkantyút, petúniát, verbénát, tömpevirágot.

Vigyázzunk a faggyal

Tág tűrésű, de fagyérzékeny növény, ezért az elültetett példányokat április végén, május elején helyezzük ki a szabadba, amikor már éjszakánként sem megy fagypont alá a hőmérő higanyszála. Jól tűri a hőséget, ezért tegyük olyan helyre, ahol megfelelő mennyiségű napfényt kap.

Tele van vitaminnal

A friss virágföldbe átültetett muskátlikat az első hónapban ne tápoldatozzuk, mivel a friss talaj egy jó ideig bőséges tápanyagellátást biztosít a számára. Ezután hetente biztosítsuk a tápanyag-utánpótlást. Ha szeretnénk majd teleltetni, akkor augusztusig szükséges tápoldatozni, a nem teleltetett növényeket viszont célszerű a fagyokig táplálni.

Tartsuk szárazon a muskátli leveleit

A túlöntözés elpusztítja a növényt, ezért akkor adjunk neki vizet, ha a földje kissé kiszáradt. A legjobb, ha a kora délelőtti vagy kora esti órákban, állott vízzel vagy esővízzel locsoljuk úgy, hogy a kannából lassan folyatjuk a vizet a tövekhez. Ha így öntözünk, akkor a túl hideg vagy épp túl meleg víz okozta levélkárosodást is elkerülhetjük.

Ápoljuk a muskátli szépségét

Szedegessük le a beteg, elszáradt részeket és elnyílt virágokat, ezáltal tudjuk serkenteni az újabb virágfejlődést. Az elnyílt virágok eltávolítása azért is fontos, mert elvonják a növénytől a tápanyagot. Futómuskátlik esetén érdemes időnként visszavágni a hajtásokat, ezzel frissíthetjük az állományt.

Ajánljuk még:

(Borítkép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

Friss