Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy-egy hang hallatán szó szerint felállt a szőr a hátunkon, és legszívesebben elmenekültünk volna a hang forrása elől – legtöbbünknek a csámcsogás, a hangos nyelés is ilyen effekt. Vannak azonban páran, akik pont ezeket imádják! Ez az, amit kihasználnak és meglovagolnak több mint egy évtizede azok a távol-keleti tartalomgyártók, akik a létrehozták a „hangosanevős-videók" műfaját, azaz a mukbangot.
MUKBANG - MI az?
A mukbang a 2010-es évek elején indult Dél-Koreában, és azóta világszerte ismert, elterjedt és imádott trend lett belőle – írja az Origo. Nem egy videójuk hozott többmilliós megtekintést, de nem ritkák az 50 millió lejátszást generált felvételek sem.
A mukbang videók pofonegyszerű mintát követnek. A benne szereplő ember leül egy asztal elé és videóra veszi, ahogy eszik: szürcsöli a levest, rágja a ropogós falatokat, fújja a forró ételeket, kanalaz és nyel, az érzékeny mikrofonoknak köszönhetően pedig minden hangot felerősítve hallhatunk.
A falást népszerűsíti?
Bár vannak olyan videók, amelyekben nemcsak az evés folyamatát láthatjuk, hanem azt is, ahogy az illető bevásárol, majd elkészíti a kajákat, és így betekintést nyerhetünk a dél-koreai és más ázsiai országok konyhájába, ám a legtöbb videóban az elfogyasztott ételek mennyiségén van a hangsúly, ami nem feltétlenül egészséges. A hirtelen, nagy mennyiségben (sőt akár forrón) elfogyasztott étel ugyanis nagy terhet jelent a szervezet, kiváltképp a gyomor és a bélrendszer számára, így bármennyire is csábítóak a mukbangok, otthon senki se egyen annyit, mint a videóban szereplő emberek.
Ha mélyebben érdekel az úgynevezett ASMR-videók műfaja, és a mukbang jelenség, olvasd el az Origo cikkét!
(Forrás: origo.hu )