Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mogyorókrémes-tejszínhabos palacsintatorta

60 perc
mester
megfizethető
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A tojásokat összekeverjük a cukrokkal, a sóval és a tejjel. Ezután hozzászitáljuk a sütőporral összekevert lisztet, majd kézi habverővel simára keverjük. A palacsintákat a szokásos módon kisütjük, majd hagyjuk, hogy teljesen kihűljenek.
  2. A mascarponét alaposan összekeverjük mindkét fajta cukorral és a mogyorókrémmel. A habtejszínt kemény habbá verjük.
  3. A tányérra helyezünk egy teljesen kihűlt palacsintát, majd ízlés szerint megkenjük a mascarponés-mogyorókrémmel. Ezután ráhelyezzük a következő palacsintát, majd megkenjük a felvert tejszínhabbal. Addig ismételjük, míg az utolsó palacsinta a tetejére nem kerül.
  4. A maradék mogyorókrémet, összekeverjük egy kevés tejszínhabbal, majd megkenjük vele a palacsintatorta tetejét.
  5. A csokoládét gőzfürdő fölött felolvasztjuk, majd kevergetve kihűtjük, és ízlés szerint a torta tetejére csorgatjuk.


Ezek is érdekelhetnek

Friss