Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mocca-choco torta

120 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 2 evőkanál darált kávé
  • A krémhez:
  • 30 dkg csoki
  • 6 dl tejszín
  • 2 evőkanál instant kávé
  • 10 dkg babapiskóta
  • 2 dl kávé
  • A díszítéshez:
  • csokidrazsék, csokitallérok, csokiforgácsok stb.

Elkészítés

Elkészítés: Előző nap a csokit a tejszínnel és az instant kávéval felforraljuk, majd eltesszük másnapig a hűtőbe.

A tojásokból csokis piskótát sütünk a hagyományos módon, annyi különbséggel, hogy a liszt-kakaópor keverékhez hozzákeverjük a darált kávét is. A kisült piskótát kettévágjuk.

A lehűtött csokis tejszínt kemény habbá verjük. A krém 1/3 részével megkenjük az alsó piskótalapot. A babapiskótákat kávéba mártjuk, és kirakjuk a krém tetejét vele, erre jön még egy réteg krém, majd a kakaós piskóta másik fele. A krém utolsó 1/3-ával bevonjuk a tortát.
Ízlésesen díszítjük mindenféle csokis nyalánksággal.

Megjegyzés

Az, hogy tejcsokit vagy étcsokit használunk, ízlés kérdése. Étcsoki esetében kevésbé lesz édes a krémünk, markánsabb lesz a csokiíz. Most a húsvéti csokinyuszikból készítettem a krémet, de ki kell hangsúlyoznom, hogy csakis jó minőségűből.

Csokitallérok: gőz fölött megolvasztjuk a csokit, majd kávéskanállal kis köröket kenünk egy sütőpapírra. Mozsárban durvára őrölt babkávét szórunk a csokitallér közepébe, és hagyjuk dermedni.
- esztiklock

Ezek is érdekelhetnek

Friss