Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mit rejtsen az uzsonnás doboz?

Bár nehéz felvenni az iskolai büfékkel a versenyt, azért egy-egy jól megkomponált uzsonnával akár meg is lehet nyerni a gyereket. Vagy megmenteni magunkat egy újabb menzán töltött ebédtől. De mi kerüljön az uzsonnás dobozba? Mitől legyen kívánatos? Mitől legyen változatos?

Gyerekkorunkban klasszikus tízórainak számított, ha két tisztes szelet kenyér közé némi felvágottat vagy májkrémet tettek a szülők, majd mindezt becsomagolták egy szalvétába. Ma már persze kissé idejétmúlt a dolog, de akkor még működött. Kevés volt az iskolai büfé, zsebpénzünk se nagyon, így az ember kénytelen kelletlen megette a szalvétával addigra tökéletes szimbiózist alkotó kenyeret.

Milyen a jó uzsonna?

Manapság már más a helyzet. Az uzsonna fogalma kiteljesedett. Nem csupán egy szendvicset értünk alatta, hanem egy kisebb mennyiségű, de komplett étkezést. A komplett étkezésnek pedig megvannak az elemei: legyen benne innivaló, egy fő fogásnak számító szendvics vagy gazdag saláta, illetve a desszertről se feledkezzünk meg.

Az uzsonnás csomagba érdemes minden nap belecsempészni egy kevés gyümölcsöt, zöldséget. Nagyon jól bírja a gyűrődést az alma, a körte vagy a banán, de tökéletes csemege lehet néhány répacsík, esetleg halványítózeller, koktélparadicsom, karalábé. Ezekhez csomagolhatunk valamilyen szószt, ha van hozzá affinitásunk és kellő méretű, jól záródó dobozunk. A gyümölcsöket minden esetben megmosva tegyük a dobozba, biztos, ami biztos.

Szendvicsvariációk

A szendvics esetében a legfontosabb, hogy kellő energiát biztosítson a következő étkezésig. Ugyanilyen fontos, hogy egészséges legyen. Rostokban gazdag, E-kben szegény. A gyerek szempontjából pedig talán az a leglényegesebb, hogy jóízű legyen.

Ha minden nap magunk készítjük a gyerekünk szendvicsét, akkor egy idő után bizony nehezünkre esik kitalálni, hogy hogyan tegyük változatossá ezt az étkezést. A kiegészítő finomságok (gyümölcs, valamilyen desszert) mellett érdemes a szendvicset is variálni. Például a hétvégi ebédkészítéskor 1-2 extra húst is érdemes kisütni, de ugyanilyen jó tud lenni egy-egy házi pástétommal készített szendvics. Ezek a pástétomok néhány napig napon jól kibírják a hűtőben. Készíthetünk májpástétomot, zöldségpástétomokat, tojáskrémet. Ezek mind-mind jó alapjai lehetnek egy ízletes szendvicsnek. Egy kis zöldséggel, szeletnyi sajttal megspékelve már kész is a kenyerünk.

Nagyobb gyerek esetében érdemes közösen beszerezni az alapanyagokat, sőt ha időnk is engedi: közösen elkészíteni.

Persze a kenyér milyenségén is sok múlik. Lehet baguette, ciabatta vagy akár pita vagy kifli. De jó megoldást jelent az is, ha házilag sütött kenyeret készítünk, eleve úgy, hogy - mint egy buktát - megtöltjük. Ugyanilyen jó szolgálatot tehetnek a sós muffinok, amelyek szintén bármivel tölthetőek. Ezeket készíthetjük tönkölylisztből, keverhetjük rozsliszttel, így nem csak finomak, hanem rostban gazdag, egészséges alternatívái lesznek a klasszikus szendvicsnek.

Más nemzetek konyháján is érdemes körülnézni: ott van pl. a szíciliaiak kedvenc hússal töltött sült rizsgolyója, az olasz calzone vagy a piadina, az Indiában oly közkedvelt szamosza, vagy a Radzsasztánban őshonos roti. Mind finom, újszerű, és főleg változatossá teszi ezt az elfeledett étkezést.

Ezek a szendvicsek tökéletes megoldást kínálhatnak egy közös esti étkezéshez is. Egy jó nagy adag salátával kínálva már kész is a vacsora.

Desszert és gyümölcs

Az uzsonna zárásaként tehetünk a dobozba gyümölcsöt, vagy esetleg egy kevés házi készítésű desszertet. Ennek fő előnye, hogy tudjuk, mi van benne, s csak rajtunk áll, hogyan készítjük el.

Például lehet adni kakaós csigát vagy buktát, de nem kell menzás méretekben gondolkodni. Kisebb, de jóval finomabb példányokkal csábíthatjuk el a gyerekeinket a büfé kínálatától. A túróval, aszalt gyümölccsel töltött bukta például 2-3 napig könnyedén kibírja, így 2-3 gyerek esetén egy tepsi sütemény napokig jó desszert lehet. De nagyon jó még a házi keksz: zabkeksz, shortbread, piskótatallér, darálós keksz.

Teljes kiőrlésű liszttel, agavé- vagy rizssziruppal, szinte az összes klasszikus édesség átértelmezhető reformosra. A kelttészták esetében a hétvégi sütögetésnél lehet készíteni néhány töltött sós/édes példányt, illetve a kekszekből is nagyobb mennyiség előre elkészíthető. Ezek viszonylag hosszabb ideig elállnak egy jól záródó edényben.

Tészta helyett jó alternatíva a müzliszelet, az olajos magvak vagy az aszalt gyümölcs.

Aztán persze ott vannak a joghurtok, kefirek. Ebből is végtelen a kínálat. Jól szállítható, könnyen megehető, vagy lehetőség híján megiható.

Innivalót is csomagoljunk!

Innivalóval szerencsére el vagyunk látva. A kis kiszerelésű ásványvizek, gyümölcslevek tökéletes megoldást jelentenek, de ha valaki házi készítésű itallal kívánja ellátni a csemetéjét, azt is megoldható. Jó minőségű, divatos mintájú, hőtároló kulacsokba bármi tölthető, s valljuk be, hosszú távon ez jelenti a gazdaságos megoldást.

Két receptötlet:
Török padlizsánkrém

Hozzávalók:
2 közepes padlizsán
fél citrom leve
3 evőkanál olívaolaj
3 gerezd fokhagyma

bors

A padlizsánokat félbevágom, egy száraz serpenyőt a villanytűzhelyre teszek, és  ebben alaposan megfeketítem a padlizsánhajók héját. Eközben a grillt beizzítom a sütőben. Sütőpapírt kerítek egy nagyobb tepsibe, és a forró, fekete héjú példányokat a tepsire teszem. Addig sütöm, amíg megpuhulnak. A zöldség húsát óvatosan kikaparom a héjából, egy tésztaszűrőbe teszem, és jó 10 percig hagyom, hogy a felesleges nedvességet kieressze magából. Ebben a 10 percben előkerítem a turmixgépet. A fokhagymákat megpucolom, a gépbe teszem. Hozzáöntöm a citromlevet, az olívaolajat és végezetül a lecsöpögtetett padlizsánt. Alaposan összeturmixolom. Végezetül egy tálba teszem az egészet. Sózom, borsozom, és egy órára a hűtőbe teszem.

Bukta-tészta

Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
10 dkg porcukor
4 dkg friss élesztő
10 dkg vaj
4 tojás sárgája
csipet só

A porcukrot elmorzsolom az élesztővel, majd miután megfolyósodott, összekeverem a többi hozzávalóval, a kézimixer dagasztókarjával alaposan átdolgozom, majd hagyom megkelni. A megkelt tésztát lisztes deszkán kinyújtom, kedvem szerinti négyszögekre vágom, s lekvárral,  túróval, akár főzött mák- vagy diókrémmel megtöltöm. A tészta oldalait úgy hajtogatom, hogy tartsa a tölteléket, majd egy sütőpapíros tepsibe fektetem, és olvasztott vajjal megkenem a buktákat. 180 fokos sütőben sütöm, amíg szép színes lesz.

Szendvicskrémek, szendvicsekbe valók >>>

Muffinok >>>
 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss