Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Milyen kávéfőzőt válasszunk?

Mint ahogy az már kiderült, imádom a kávét. Ezt az élményt gyakran elrontja egy „zavaró” tényező: a nem működő kávéfőző. Szakmámból adódóan sokfajta kávéfőzővel találkoztam már, és meg kell vallanom: az elromlott kávéfőzők menedéke, a műhely, nem tartozik kedvenc tartózkodási helyeim közé.

Legfőképpen azt nem szeretem, hogy sokan úgy tekintenek a kávéfőzőre, mintha az nem gép lenne, hanem egy igénytelen vasdarab, mely karbantartás nélkül is évtizedekig működik. Arról már írtam, hogy a mostanság igen kedvelt mindentudó masinák (szuperautomaták) könnyen meghibásodhatnak. De még a legegyszerűbb kávéfőzőt is rendszeresen karban kell tartani - mind higiéniai szempontból, mind pedig az esetleges meghibásodás elkerülése végett (megelőző karbantartás).

Ha nem szeretnénk túl sok időt ilyen feladatokkal tölteni, fedezzük fel az előrecsomagolt, őrölt, adagos kávék világát. Megspóroljuk vele a daráló beszerzését, az őrlési finomság folyamatos beállítását, nem kell ürítenünk a megpenészedett pogácsákkal teli zaccfiókot, és hát egy „podos” vagy „kapszulás” gépen kevés olyan dolog van, amit egyáltalán el lehet mosogatni. Korábban már írtam róluk, de most nézzük meg ezt a (viszonylag) pénztárcakímélő megoldást.

Ezek a 7-8 g körüli párnatasakok az egyik legfelhasználóbarátabb megoldást jelentik az otthonra vagy kisebb irodákba szánt kávéfőzési lehetőségek között. Víztartállyal vagy palackos vízzel a hátuk mögött függetlenek a vízhálózattól. A csurdalékvizet az alul lévő tálca fogja fel, melyet időnként üríteni kell. A podot az erre kialakított nyílásban kell elhelyezni.

A speciálisan kialakított, mélyedéssel ellátott szűrőbe tökéletesen illik a szabványos párnatasak. Hazánkban is egyre nagyobb a választék ezekből, és egy-egy pörkölő több fajta kávét is kínál ilyen formában. A gép nagyon egyszerűen működtethető. Általában a gép oldalán található karral tudjuk a két szűrőt úgy összeszorítani, hogy a párnára (pogácsára) engedett forró víz a csövön keresztül távozzon, de előtte megfelelő ellenállásba ütközzön, hasonlóan a karos gépek tömörített pogácsájához. A pumpát a legtöbb esetben be- és kikapcsolni is nekünk kell a kívánt mennyiség lefőzésekor.

A gépből a már kisajtolt pod (zacc) egy mozdulattal kivehető, így nem kell azzal bajlódni, hogy a kávéfőzőgép előző használója után (pl. kolléga) percekig takarítsunk.

Ezt a könnyebbséget használják ki az egyre gyakrabban megjelenő kapszulák, melyekből több szabvány is létezik. Nem tartozom nagy híveik közé, mert viszonylag vastag műanyag fal veszi körbe az őrölt kávét, mely számomra nem a legkörnyezetkímélőbb módja a kávéfőzésnek, ugyanis a kapszula (a műanyaggal együtt) a kukában végzi. Előnyük, hogy a tömörítés már a kapszula belsejében megtörténik.


Ezek is érdekelhetnek

Friss